Terrorveszély
Magyarországon elfogott al-Kaida-szimpatizánsokat ítéltek el Londonban
Terrorizmushoz köthető bűncselekményekért már korábban is bebörtönzött és utazási tilalommal sújtott két brit állampolgárt ítélt szabadságvesztésre pénteken a londoni központi büntetőbíróság.
2016.01.08 19:56MTIOmar Brooks és Simon Keeler útlevelét nyolc évvel ezelőtti előző elítélésük után a brit hatóságok bevonták, és külföldi utazásukat előzetes engedélyhez kötötték. A két férfi azonban tavaly novemberben egy kamion rakterében átkelt a kontinensre, és Magyarországig jutott, ahol egy vonaton fogták el őket a rendőrök.
Brooks és Keeler úti okmányok nélkül utazott. A magyar hatóságok jelentős mennyiségű, csaknem ötezer fontnak - több mint kétmillió forintnak - megfelelő készpénzt találtak náluk, fontban, euróban és forintban.
A londoni bíróság pénteken két év börtönre ítélte őket a rájuk kirótt utazási korlátozások megszegése miatt.
Az eljáró bíró a The Guardian című brit napilap online kiadásának beszámolója szerint az ítélet indoklásában hangsúlyozta: nincs bizonyíték arra, hogy Brooks és Keeler terrorcselekményre készült, de ez nem jelenti azt, hogy az általuk elkövetett bűncselekmény nem súlyos.
A védelem szerint Keeler Törökországban élő családját - feleségét és hat gyermekét - akarta meglátogatni, és Brooks segítőként csatlakozott hozzá.
Keelert és Brookst már 2008-ban is elítélték, akkor terrorcselekményre felbujtás, valamint terrorcselekmények finanszírozásának kísérlete címén. Mindkettőjükről közismert volt a brit hatóságok előtt, hogy az al-Kaida terrorhálózat szimpatizánsai, és nyilvános rendezvényeken éltették a 2001. szeptember 11-én végrehajtott amerikai merényletsorozat elkövetőit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


