Terrorizmus ellen
Kiszabadult két, az al-Kaida által túszul ejtett lengyel újságíró
Visszatért Lengyelországba két lengyel újságíró, akiket az al-Kaida terrorszervezet november közepén ejtett túszul Szíriában.
2015.12.28 15:30MTIMarcin Mamon független lengyel dokumentumfilm-rendezőt, valamint operatőrét, Tomasz Glowackit az RMF FM lengyel rádió értesülései szerint az al-Kaida egyik csoportja röviddel azután rabolta el, hogy november 15-én átlépték a török-szíriai határt. A világ veszélyes tájain forgatott dokumentumfilmek szerzőiként ismert, nemzetközi díjakkal is kitüntetett újságírók az Iszlám Államról szóló filmhez gyűjtöttek volna anyagot.
Elrablásuk tényét vasárnap estig a lengyel hatóságok biztonsági okokból nem hozták nyilvánosságra. Mamon és Glowacki vasárnap a LOT légitársaság isztambuli járatával érkezett Varsóba. Az RMF FM úgy tudja, kiszabadulásukban több tucat lengyel diplomata és titkosszolgálati ügynök is közreműködött, az akciót Mariusz Kaminski, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszter koordinálta.
Mamon hétfőn a lengyel közszolgálati televíziónak elmondta: elfogatása után házi őrizetben tartották őt, Glowackit egy idő után ismeretlen helyre vitték. Mamonnak sikerült telefonon felhívnia családját. A rendező vallomása szerint szabadon bocsátása az iszlám vallásjog alapján ítélkező saríabíróság döntésének is köszönhető.
Az ügyben a krakkói kerületi ügyészség indított nyomozást, az eljárás részleteit sajtóértesülések szerint titkosítják majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


