Clemente Mastella távozik posztjáról
Lemondott az olasz igazságügy-miniszter
Lemondott szerdán Clemente Mastella olasz igazságügy-miniszter, arra hivatkozva hogy korrupció vádjával eljárást indítottak felesége ellen, elrendelték házi őrizetben tartását, és emiatt ő nem akarja politikai válságba sodorni a kormányt.
2008.01.16 12:47MTIMastella a Demokratikus Unió Európáért (UDEUR) nevű kis kereszténydemokrata párt elnöke. Lemondása miatt a Romano Prodi vezette balközép kormány várhatóan elveszti a párt támogatását, és ezzel a többségét is a szenátusban. A felsőházban a kormánynak kétfős többsége van, Mastella pártjának pedig három szenátora.
Nem lehet tudni, hogy ennek hatására a kormány összeomlik-e, viszont mindenképpen nő azoknak a problémáknak a száma, amelyek miatt ingatag és megosztott a koalíció. A miniszter - időnként könnyeivel küszködve - a szenátusban jelentette be lemondását. Közölte: felesége házi őrizetbe vétele egy újabb kísérlet arra, hogy hiteltelenné tegyék őt magát. Sandra Lonardo Mastella Campania tartomány közgyűlésének elnöke.
Tagadja bűnösségét. Ő is arról beszélt, hogy szerinte összehangolt hadjárat folyik a Mastella család ellen. "Meghurcolnak minket amiatt, hogy védjük a katolikus értékeket, valamint az önuralom és a türelem elvét a fanatizmussal és a szélsőségességgel szemben" - jelentette ki az asszony. Mastella már többször fenyegetőzött azzal, hogy kilép a kormányból. Több heves vitája volt a koalíció baloldali erőivel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


