Konfliktus
Hiába tiltakozott Moszkva, Ukrajna megkezdte a hadgyakorlatot a Krímnél
Moszkvai tiltakozások és fenyegetések ellenére az ukrán fegyveres erők megkezdték a kétnapos hadgyakorlatot csütörtökön a Krím félsziget közelében.
2016.12.01 08:24MTIVolodimir Krizsanovszkij, az ukrán légierő déli parancsnokságának szóvivője közölte a 112 Ukrajina hírtelevízió műsorában, hogy az első rakétákat már kilőtték, s az orosz fél eddig nem reagált erre. Hozzátette, hogy az ukrán fegyveres erők felkészültek minden lehetséges forgatókönyvre.
A gyakorlatban egyebek mellett Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek, katonai szállító-repülőgépek és drónok, azaz pilóta nélküli gépek vesznek részt.
A szóvivő leszögezte, hogy a hadgyakorlat nem fenyegeti az Oroszország által önkényesen elfoglalt Krímet. Kifejtette, hogy a kilőtt rakéták legfeljebb 30 kilométerre közelítik meg a félsziget partját.
Oroszország területi vizeinek szélessége 12 tengeri mérföld, azaz 22,2 kilométer.
Andrij Liszenko, az ukrán védelmi minisztérium szóvivője szerdai kijevi sajtótájékoztatóján leszögezte, hogy a hadgyakorlat kizárólag a levegőben zajlik, a nyílt tenger fölött, a nemzetközi normák szigorú betartásával.
Moszkva előzetesen hevesen tiltakozott a Krímhez közeli hadgyakorlat megtartása ellen, válaszcsapással fenyegetett, és fokozott készültségbe helyezte Krímben a légvédelmi erőket.
Kijevi sajtóértesülések szerint az orosz védelmi minisztérium levélben figyelmeztette a moszkvai ukrán katonai attasét, hogy Oroszország meg fogja semmisíteni az ukrán rakétákat és kilövőállásaikat, ha Kijev rakétákat lő ki a Krím légterébe.
Ukrán és orosz hírforrások szerint fokozott készültségbe helyezték a Krímben az orosz légvédelmi erőket és a fekete-tengeri flotta hajóit, hogy biztosítsák a félsziget légvédelmét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


