Barack Obama Vlagyimir Putyinnal találkozott Limáb
Obama továbbra is egyeztetne a szír helyzetről a Kremllel
Barack Obama amerikai elnök azt javasolta Vlagyimir Putyin orosz államfőnek, hogy a két ország külügyminiszterei folytassák az egyeztetést Szíriáról.
2016.11.21 05:30MTI
MTI
Limában szombat óra tart az ázsiai-csendes-óceáni csúcsértekezlet, amelyen Barack Obama és Vlagyimir Putyin is részt vesz.
Vasárnap az amerikai és az orosz elnök pár perces - egyes hírügynökségi jelentések szerint csak négy percig tartó - megbeszélést folytatott egymással. A Fehér Ház közlése szerint a megbeszélésen Obama arra szólította fel Putyint, hogy Ukrajna ügyében tartsa be a minszki megállapodásban foglaltakat, Szíriát illetően pedig azt javasolta, hogy a két ország külügyminiszterei - John Kerry, az amerikai és Szergej Lavrov, az orosz diplomácia irányítója - továbbra is egyeztessenek annak érdekében, hogy csillapodjék az erőszak szír földön.
A perui fővárosban tartott csúcsértekezleten az ázsiai és a csendes-óceáni térség országai arról cserélnek eszmét, hogy hogyan válaszoljanak megfelelően a világgazdasági kihívásokra. A tervek szerint a tanácskozás végén közleményt is elfogadnak majd arról, hogy a kereskedelmi korlátozások további feloldásával folytatnák a térség gazdasági integrációját.
Barack Obamának elnökként ez az utolsó hivatalos útja. A perui csúcsértekezletre Európából érkezett, ahol Berlinben európai politikusok részvételével mini-csúcsértekezleten vett részt, azt megelőzően Görögországban tett látogatást. Amerikai kommentátorok megjegyezték: mind Görögország, mind Németország fontos szerepet játszik az európai migránsválságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


