Szíria
Több tucat terroristával végeztek orosz légicsapások
Legalább 30 feltételezett terroristával, köztük a szélsőségesek több vezetőjével végeztek orosz légicsapások a héten az észak-szíriai Idlíb tartományban.
2016.11.17 12:34MTIIgor Konasenkov, az orosz védelmi minisztérium szóvivője elmondta, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez köthető Fatah as-Sám (korábban: an-Núszra Front) hadállásai ellen kedden intéztek légicsapást a Földközi-tengeren tartózkodó Admiral Kuznyecov orosz repülőgép-hordozó hajóról.
A támadásban a szélsőségesek három vezetője, Muhammad Helala, Abu Dzsaber Harmudzsa és Abul Baha al-Aszfari is életét vesztette – tette hozzá Konasenkov, aki szerint Aszfari egy aleppói offenzíva előkészítését és lebonyolítását irányította.
Moszkva azt állítja, hogy közelmúltbeli légicsapásai és rakétatámadásai kizárólag Idlíb és Homsz tartomány ellen irányultak, és azok célja az Iszlám Állam dzsihadista szervezet, illetve a Fatah as-Sám hadállásainak megsemmisítése volt.
Eközben szíriai harci repülők immár harmadik napja könyörtelenül támadják Aleppó felkelők kezén lévő keleti részét, ahol csaknem 275 ezer ember él. Szerdán egy több egészségügyi létesítménynek is otthont adó körzetet bombáztak.
Oroszország 2015. szeptember 30-a óta nyújt légi támogatást Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatainak.
A csaknem hat éve tartó szíriai konfliktusban eddig legalább 300 ezren vesztették életüket, és a lakosság több mint fele kényszerült elhagyni otthonát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


