Járvány-ügy
Németországban és Ausztriában is megjelent a madárinfluenza
Az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset.
2016.11.12 12:24MTINémetországban és Ausztriában is megjelent baromfiállományokban a madárinfluenza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állategészségügyi és Állatvédelmi Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint az elmúlt héten több európai ország is bejelentette, hogy vadon élő madarakban azonosították a H5N8 madárinfluenza vírustörzset.
Pénteken német és osztrák baromfitartó gazdaságok H5 típusú madárinfluenza-fertőzöttségét állapították meg - írták.
A Nébih közleménye szerint a német-svájci-osztrák határ közelében lévő Boden-tó mellett két osztrák gazdaság állatállományát kell felszámolni. Az egyik gazdaságban 1150 pulykát, a másikban 3000 tojótyúkot tartottak, mindkét helyen szabadtartásos rendszerben.
Az osztrák állategészségügyi hatóság a járványügyi nyomozás során megállapította, hogy a nagy arányú elhullással járó megbetegedést mindkét esetben vadon élő madarakkal történő közvetlen érintkezés előzte meg - olvasható a közleményben.
A tojótyúkok esetében már meghatározták a vírus pontos típusát (H5N8). Az észak-németországi Lübeckben egy 110 madarat tartó kislétszámú baromfiállományt kellett leölni madárinfluenza-fertőzöttség miatt - írta a Nébih.
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint a H5N8-as típusú madárinfluenza mintegy két hónapja bukkant fel, a fertőzésveszély 2017 tavaszáig fennáll az Európai Unió területén. Ez a negyedik bizonyított, kontinenseket átszelő fertőzési hullám 2005 óta. Magyarországon a kimutatott szerotípus (H5N8) megegyezik a november 3-án egy Békés megyei pulykaállományban, valamint a november 9-én a Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsán lévő egyik kacsatartó gazdaságban kimutatott vírustörzzsel.
A Nébih e hét csütörtökön közölte, az országos főállatorvos az egész országra kiterjedően elrendelte a baromfitartó gazdaságok számára, hogy állataikat kizárólag teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etessék és itassák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06