Terrorizmus
Két pokolgép robbant egy pakisztáni vonaton
Életét vesztette négy ember pénteken egy személyvonaton Pakisztán délnyugati tartományában, Beludzsisztánban, miután felrobbant két pokolgép a szerelvényen.
2016.10.07 12:26MTIHavadzsa Szaad Rafik vasútügyi miniszter szerint a pokolgépeket távirányítással robbantották fel a Kvetta és Ravalpindi között közlekedő személyvonaton. Az első robbanás a szerelvény két fülkéjét röpítette levegőbe, a második pedig más helyütt történt a vonaton, miután megállt, és éppen szálltak le róla az utasok.
A négy halotton kívül 16 sebesültje van a merényletnek, közülük legalább négynek válságos az állapota.
A robbantás elkövetőjeként egyelőre nem jelentkezett senki, de Rafik azt mondta, hogy Beludzsisztánban tevékenykedik egy – általa meg nem nevezett – csoport, amely vonatok és vasútvonalak ellen követ el pokolgépes támadásokat. A robbantás helyszínén egy gyanúsítottat őrizetbe vettek.
A tárcavezető terrorcselekménynek minősítette a történteket.
Navaz Sarif miniszterelnök elítélte a merényletet, és utasította a hatóságokat, hogy kutassák fel, és tartóztassák le az elkövetőket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


