Terrorizmus
Terrortámadás Kenyában
Az al-Shabaab szomáliai terrorcsoport fegyveresei lelőttek hat embert az ország északkeleti részén, a Szomáliával határos Mandera régióban.
2016.10.06 11:18MTIAli Roba, a terület kormányzója a Twitter közösségi internetes oldalon számolt be a támadásról és a hat halálos áldozatról. Azt mondta, ha a biztonsági erők gyorsan nem léptek volna közbe, sokkal több áldozata lett volna a támadásnak, amelyet – a kormányzó szerint – jellegéből és elkövetési stílusából ítélve biztosan az al-Shabaab hajtott végre.
A merénylet elkövetőjeként valóban az al-Shabaab jelentkezett néhány órával később. “Mi állunk a manderai támadás mögött, amelyben megöltünk hat keresztényt” – közölte Sejk Abdiaszisz Abu Muszab, a terrorszervezet katonai műveletekért felelős szóvivője.
Az al-Shabaab jelentkezett a merénylet elkövetőjeként (Fotó: AP)
Szeptember 11-én három nő – gyaníthatóan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet tagjai – hajtott végre támadást az Indiai-óceán partján fekvő Mombasában egy rendőrőrs ellen. A merénylők egy rendőrt megszúrtak, és felgyújtották az épületet, mielőtt mindhármukat lelőtték.
A mostani rajtaütéssel kapcsolatban a manderai kormányzó nem bocsátkozott részletekbe, és a Daily Nation című kenyai lap is csak annyit írt a terrorcselekményről, hogy csütörtök reggel történt egy olyan helyen, ahol közmunkák folytak.
Az elmúlt három évben az al-Shabaab kenyai támadásaiban százak haltak meg, a terrorhullám súlyos csapást mért az ország szempontjából létfontosságú idegenforgalomra. A támadások gyakran a hosszú és könnyen átjárható szomáliai határhoz közeli térségben történtek, de voltak terrorcselekmények felkapott tengerparti üdülőhelyeken és magában a fővárosban, Nairobiban is.

Az elsősorban Szomáliában tevékenykedő és az al-Kaida terrorhálózathoz köthető dzsihadista csoport fogadkozik, hogy addig folytatja a terrorkampányt Kenyában, amíg a kenyai csapatok ki nem vonulnak Szomáliából, ahol az afrikai haderő kötelékében harcolnak ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


