Legalább heten meghaltak
Bagdadi bevásárlónegyedben robbantott az öngyilkos merénylő
Legalább hét civil életét vesztette hétfőn, amikor öngyilkos merénylő robbantott Bagdad egyik forgalmas bevásárlónegyedében.
2016.10.03 15:20MTIEgy helyi rendőrségi illetékes szerint az öngyilkos merénylő a testére szerelt pokolgépet az iraki főváros délkeleti, többségében síita muszlimok által lakott al-Amil nevű negyedének egyik kültéri piacán hozta működésbe. Az illetékes hozzáfűzte, hogy a halottakon kívül mintegy 25 sebesült is van.
Öngyilkos merénylet Bagdadban, korábbi felvétel (AFP)
Egy orvosi tisztségviselő megerősítette az áldozatok számát.
Eddig egy terrorszervezet sem jelentkezett a támadás elkövetőjeként, ugyanakkor az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet szunnita szélsőségesei a közelmúltban számos hasonló merényletet követtek el az általuk eretneknek tartott síiták ellen.
Dacára a kormányerők és szövetségeseik előrenyomulásának, az Iszlám Állam még mindig kiterjedt területeket tart karmaiban Irakban, és befészkelte magát az északi Moszul városába is.
Az amerikai vezetésű terrorellenes szövetség légicsapásainak segítségével Bagdad még az idén hadműveletet készül indítani Moszulnál a terroristák kiűzésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


