Bűnügy
Iraki férfi inzultált egy nőt a Józsefvárosban
A férfi az elutasítástól dühös lett és többszöri szóváltást követően a sértettet az egyik asztalról felvett üveggel arcon dobta, majd a nőt székével együtt fellökte.
2016.09.20 17:32MTIGarázdasággal gyanúsít a rendőrség egy 29 éves iraki férfit, aki még augusztus 28-án inzultált és bántalmazott egy nőt egy józsefvárosi szórakozóhelyen - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.
A rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint a Magyarországon 2008-ban menekültként elismert iraki férfi 2016. augusztus 28-án a VIII. kerületi szórakozóhelyen megfogta egy nő karját, amit a nő inzultálásnak vett, nemtetszését fejezte ki és egyben felszólította a férfit, hogy fejezze be magatartását. A férfi az elutasítástól dühös lett és többszöri szóváltást követően a sértettet az egyik asztalról felvett üveggel arcon dobta, majd a nőt székével együtt fellökte. A nő könnyű sérüléseket szenvedett.
A rendőrök a nyomozás során azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható F. O. iraki állampolgárt, akit hétfőn gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi tagadta a terhére rótt cselekmény elkövetését, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


