Azonos nem
Két egykori katolikus apáca "házasodott össze" Olaszországban
A Ferences szerzetesrend két volt apácája mondta ki a boldogító igent egymásnak az észak-olaszországi Pinerolóban.
2016.09.29 12:53MTIA 44 éves Federica és az azonos korú Isabel három éve ismerkedtek össze egy lelkipásztori úton, és most egy új olasz törvény nyújtotta lehetőséget kihasználva bejegyzett élettársi kapcsolatra léptek.
Előítéletektől nem tart a pár. "Isten azt akarja, hogy boldogok legyenek az emberek" - idézte őket a La Stampa olasz lap. Mindkét nő továbbra is szociális területen akar dolgozni - derül ki a lapból.
Az anyakönyvvezető előtti szertartást egy volt pap vezetésével tartandó ceremónia követte. Az egykori lelkipásztort a pápa kiközösítette az egyházból, mert egyházi áldást adott homoszexuális párok frigyére.
Olaszországban egyre több azonos nemű pár él a bejegyzett élettársi kapcsolatra lehetőséget nyújtó törvény adta lehetőséggel. A jogszabály, amelynek elfogadásáért évek óta küzdöttek a katolikus többségű országban, július végén lépett hatályba. Olaszország volt az utolsó nyugat-európai állam, ahol eddig az azonosneműek életközössége nem volt jogilag szabályozva. Ezt a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága is kifogásolta korábban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:11 Ismét Sadiq Khant választották London polgármesterévé
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06