Illegális bevándorlás
Oda járnak nyaralni a migránsok, ahonnan állítólag el kellett menekülniük
A német média szerint a Németországban élő menekültek például Szíriába, Afganisztánba, vagy Libanonba járnak nyaralni.
2016.09.12 18:39ma.huA Welt am Sonntag német lap szerint a német menekültek ideiglenesen vissza-visszatérnek mégpedig nyaralni azokba az országokba, ahonnan elmenekültek. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal is megerősítette, hogy valóban vannak ilyen esetek, és feltehetően nem csak Németországban történik ez.
Egyelőre azonban nem állnak rendelkezésre hivatalos, számokkal alátámasztott információk.
A munkaügyi hivatal tájékoztatása szerint egyébként a szóban forgó személyek segélyt kapnak, ennek alapösszege 400 euró, amely az eltartott gyermekek után növekszik. A segélyben részesülők évi 21 napra hagyhatják el az országot anélkül, hogy felfüggesztenék a segély folyósítását. Elutazásuk előtt mindössze annak várható időtartamát kell bejelenteniük.
A német belügyminisztérium szóvivője a német lap megkeresésére elmondta, az állítólagos üldöző országba való visszatérés nyaralási célból annak jele lehet, hogy valójában nem üldözik az illetőt, és az eset egyedi vizsgálata alapján a menekültstátusz visszavonásához is vezethet. A szóvivő ugyanakkor hozzátette, egyes esetekben családi okok – betegség, haláleset – miatt utaznak haza a származási országba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


