Szexuál
Húszmillió dollárt kapott a műsorvezetőnő, mert szexuálisan zaklatta a főnöke
A zaklatással vádolt elnök-vezérigazgató le is mondott, sajtóhírek szerint negyvenmillió dolláros végkielégítéssel távozott.
2016.09.06 21:52MTIAz amerikai Fox televízió húszmillió dolláros megállapodással rendezte volt műsorvezetőnője, Gretchen Carlson szexuális zaklatás miatt indított perét.
A megállapodás összegét ugyan nem hozták nyilvánosságra, de a Vanity Fair című folyóirat internetes kiadása tudomást szerzett róla.
Gretchen Carlson júliusban indított pert a Fox News elnök-vezérigazgatója, Roger Ailes ellen, azt állítva, hogy az idős igazgató többször is zaklatta őt, majd amikor nem állt kötélnek, bosszúból nem hosszabbította meg a munkaszerződését. Ailes tagadta a vádakat, ám a Fox vezetősége - és személyesen a tulajdonos, Rupert Murdoch - vizsgálatot indíttatott, s ekkor egymás után jelentkeztek a jelenlegi és volt női munkatársak, akik szintén Ailes szexuális zaklatási kísérleteiről számoltak be. Az elnök-vezérigazgató le is mondott, sajtóhírek szerint negyvenmillió dolláros végkielégítéssel távozott.
Közben Rupert Murdoch teljesen új vezetőséget nevezett ki, és a republikánusokhoz közel álló televízió teljes megújítását ígérte. Az új vezetők, a Fox nevében, nyilvánosan bocsánatot is kértek Gretchen Carlsontól. További két riporternő pere változatlanul folyamatban van.
Kedden egyébként váratlanul bejelentette távozását a tévécsatorna egyik sztárja: Greta Van Susteren, aki korábban cikkben védte meg a vádaktól a kegyvesztett elnök-vezérigazgatót. Távozásának hátterét egyelőre csak találgatják az amerikai sajtóvilágban.
A lemondott Roger Ailes Donald Trump republikánus elnökjelölt egyik tanácsadója lett.
Kapcsolódó írások:
- Szexuális zaklatás vádja miatt várhatóan menesztik a Fox televízió elnökét
- Tovább nőtt a berlini kultúrák karneválján történt szexuális zaklatások miatt tett feljelentések száma
- Legkevesebb nyolc szexuális zaklatás történt Berlinben a kultúrák karneválján
- Miért hallgat mindenki Woody Allen szexuális zaklatási ügyéről?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


