Bűnügy
Hárman meghaltak egy rendőrségi akcióban Rióban
Megöltek három feltételezett kábítószercsempészt egy rendőrségi akcióban Rio de Janeiro egyik legveszélyesebb nyomornegyedében, ahol egy rendőrt lelőttek a múlt héten.
2016.08.17 11:58MTIA műveletet felfegyverzett rendőrök hajtották végre helyi idő szerint kedden a Vila do Joao nevű városrészben.
Az akció célja az volt, hogy elfogják a múlt héten lelőtt, elitalakulathoz tartozó rendőr, Hélio Andrade gyilkosait. A 25 éves Andrade járőrautójára azután nyitottak tüzet, hogy eltévedt és véletlenül behajtott a nyomornegyedbe; az áldozat a fején szenvedett súlyos sebesülést, amelybe pénteken belehalt.
“A ma végrehajtott akció során, néhány méterre attól a helytől, ahol Hélio rendőrtisztet meglőtték, a rendőrség elitegységei összecsaptak nyolc fegyveres bűnözővel” – tájékoztatott keddi sajtóközleményében a rendőrség. “Négyet közülük golyótalálat ért, amelybe hárman belehaltak” – tették hozzá.
A negyedik sebesült férfit és még két másikat őrizetbe vettek. Ellenük lopott autó és fegyverek birtoklásáért, valamint kábítószer-kereskedelem miatt indul eljárás.
A világváros hat és fél millió lakosa rendkívül eltérő szociális helyzetben van, s a metropoliszban felfegyverkezett kábítószercsempész-bandák okoznak fejfájást a hatóságoknak. A gyakran erőszakos támadások és rablások mindennaposak.
A brazil hatóságok 85 ezer rendőrt és katonát mozgósítottak a városban zajló nyári olimpiai játékok biztonságának szavatolására; ez az állomány kétszerese a 2012-es londoni olimpiát biztosítók létszámának.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


