Török puccskísérlet
Két török katonai attasé Görögországból Olaszországba szökött
Két Bangladesben szolgálatot teljesítő török diplomata pedig New York-ba szökött.
2016.08.11 14:17MTIAz athéni török nagykövetség két katonai attaséja múlt szombaton családjával együtt kompra szállt és Olaszországba szökött, miután hazarendelték őket a július 15-i katonai puccskísérletet követő vizsgálatok keretében - közölte csütörtökön Mevlüt Cavusoglu külügyminiszter az NTV török hírtelevízió élő adásában.
A tárcavezető elmondta: felveszik a kapcsolatot az olasz hatóságokkal a diplomaták kiadatásáról, és mert egyikük testvére Hollandiában él, így az ottani szerveket is értesítik. Cavusoglu hozzátette, hogy két, Bangladesben szolgálatot teljesítő török diplomata pedig New York-ba szökött.
A külügyminiszter továbbá arra is kitért, hogy még mindig várja a választ Washingtontól annak az Egyesült Államokban menedékjogot kérő török katonai parancsnoknak az ügyével kapcsolatban, aki Virginiában, a NATO norfolki főhadiszállásán teljesített szolgálatot. Hangsúlyozta: a tárca jogi lépéseket tesz azok ellen, akik a hazarendelésnek nem tesznek eleget.
Ankara az önkéntes amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen török hitszónokot és az általa kiépített "párhuzamos államot" teszi felelőssé az erőszakos hatalomátvételi kísérletért.
Cavusoglu megjegyezte: együttműködésre utaló jeleket lát Washington részéről Gülen kiadatására vonatkozóan.
Kiemelte: Törökország mostantól aktívan, harci repülőgépeivel vesz majd részt az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet elleni hadműveletekben. A külügyminiszter Szíriát illetően hangoztatta: a politikai átmenet Bassár el-Aszad elnökkel nem lehetséges. "Kizárt, hogy az a rezsim, amely 500 ezer embert küldött a halálba, tovább kormányozhassa az országot" - szögezte le.
A tárcavezető arról is beszélt, hogy bár az elsődleges szövetséges mindig a NATO, védelmi kérdésekben Ankara NATO-n kívüli együttműködési lehetőségekre is nyitott. Mint mondta: Törökország a teljes védelmi rendszert saját maga szeretné előállítani, amihez a technológia rendelkezésre áll.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
- 16:51 Nem találják az éjszakai motorcsónak-baleset áldozatait - horgászok, sportolók, kirándulók segítségét kérik - videó
- 15:19 Műtét helyett kemoterápia is elegendő lehet a heredaganat kezelésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06