Zavargás
Tüntetők és rendőrök csaptak össze Jerevánban
Sokakat őrizetbe vettek, többen kórházba kerültek.
2016.07.30 16:08MTITöbb mint 165 tüntetőt vettek őrizetbe, közülük 20-an maradtak egyelőre őrizetben, és 75 sebesültet tartottak nyilván szombaton az örmény fővárosban, miután előző este összecsapások törtek ki a rendőrök és a tüntetők között, akik az egyik rendőrkapitányságot két hete megszállva tartó, túszszedő fegyveres csoporttal vállaltak szolidaritást.
Az örmény egészségügyi minisztérium szóvivője szombaton tájékoztatást adott arról, hogy a rendfenntartók bódító gránátokat vetettek be az erőszakos tüntetőkkel szemben. A híradások szerint péntek este a korábbi napokhoz hasonlóan ismét több százan (egyes hírügynökségek szerint több ezren) vonultak az utcára, követelve a hatóságoktól, hogy a túszszedő akciót mindenképpen erőszakmentes eszközökkel oldja meg. A tüntetők és a rendőrök azonban összecsaptak, ennek nyomán sokan megsebesültek, köztük külföldi tudósítók is.

Július 17-én mintegy 30 fegyveres támadta meg az egyik jereváni rendőrkapitányságot, egy rendőrezredest megöltek, kilenc rendőrtisztet - köztük magas rangúakat - túszul ejtettek és bevették magukat az épületbe. Azt követelték, hogy a hatóságok engedjék szabadon a júniusban letartóztatott Zsirajr Szefilján ellenzéki politikust és "minden politikai foglyot". Még aznap elengedtek kettőt túszaik közül, további hármat pedig egy nappal később.
A héten többször is lövöldözés volt az elfoglalt rendőrségi épületnél, amelyben megsebesült a túszejtő fegyveres csoport egyik vezetője és fia, továbbá egy rendőr. Mindhármukat kórházba szállították. Ketten megadták magukat a hatóságoknak. A fegyveresek később azt közölték, hogy van még két sebesültjük. A hatóságok felajánlották, hogy orvosi ellátását biztosítanak számukra, de a támadók ezt elutasították. Ennek ellenére később mentősöket küldtek a helyszínre, de őket a fegyveresek túszul ejtették. A rendőrség most az orvosok szabadon engedéséről tárgyal a túszejtőkkel.
A fegyveresek az egyik kis támogatottságú ellenzéki csoport hívei, e csoport alapítóját, Zsirajr Szefiljánt és hat politikustársát júniusban tartóztatták le. Szefilján ellen az a gyanú, hogy fegyveres csoportot szervezett, el akart foglalni kormányzati épületeket és egy televízió-átjátszóállomást. Az egykori katonatiszt Szefiljánt 2006-ban egyszer már bebörtönözték 18 hónapra a hatalom erőszakos megdöntésére tett felhívása miatt.
Szefilján elégedetlen azzal, ahogy a kormány Hegyi-Karabah ügyében cselekszik. A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah a '90-es évek elején véres háború nyomán szakadt el Azerbajdzsántól, azóta a terület a helyi örmény erők és az örmény hadsereg ellenőrzése alatt áll, de időről időre kiújulnak a harcok az azerbajdzsáni hadsereggel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06