Válságos állapotok
Nizzai terror: a veszély még nem múlt el
Még tizenketten vannak életveszélyes állapotban.
2016.07.22 15:33MTITizenketten vannak még életveszélyes állapotban a francia nemzeti ünnepen történt, 84 halálos áldozatot követelő nizzai terrortámadás sérültjei közül - mondta pénteken Francois Hollande francia elnök a biztonsági kabinet ülését követően Párizsban.
"A veszély azonban még nem múlt el, és nem csak Franciaországban" - hangsúlyozta az államfő és ismételten a lehetséges biztonsági rések kivizsgálását ígérte.
Hangsúlyozta: a nizzai terrortámadással összefüggésben bírált Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter teljes bizalmát élvezi.
A belügyi tárca vezetőjét az ellenzék azzal vádolja, hogy nem a tényeknek megfelelően adott tájékoztatást a rendőrség nizzai bevetéséről. A Libération című baloldali lap helyszíni felvételekre hivatkozva csütörtöki számában azt állította, hogy a tengerparti sétányt, amely autómentes övezetté alakult július 14-én este, és ahol 30 ezren gyűltek össze a tűzijáték megtekintésére, a városvezetés egyetlen rendőrautóval zárta le, az országos rendőrség munkatársai pedig egyáltalán nem voltak jelen.
A belügyminiszter szerint ez nem igaz. Cazeneuve aláhúzta, hogy az országos kapitányság 64 rendőre segítette aznap a helyiek munkáját Nizzában. Hollande elmondta: ezzel összefüggésben a jövő héten várható a rendőrség belső vizsgálatának eredménye.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06