NATO-csúcs
Nagy-Britannia katonákat küld Kelet-Európába
Nagy-Britannia több száz katonát küld kelet-európai NATO-tagállamokba, és átfogó intézkedéscsomagot is kidolgozott a térség katonai védelmének erősítésére.
2016.07.08 15:47MTIA brit védelmi minisztérium pénteken, a varsói NATO-csúcsértekezlet nyitónapján bejelentette, hogy egy ötszáz fős kontingens indul Észtországba, azzal a feladattal, hogy azonnali reagálású erőként lépjen fel bármilyen válság vagy incidens esetén.
Egy további 150 tagú brit egység közelebbről nem részletezett hadfelszereléssel együtt Lengyelországba települ. Ennek az alakulatnak a feladata a közös műveleti képesség erősítése, egyebek mellett a lengyel fegyveres erőknek nyújtott képzési támogatással.
A brit védelmi miniszter, Michael Fallon által jóváhagyott intézkedéscsomag része négyezer ukrán katona kiképzése is; ez a program 2017 márciusáig tart.
A tárca ismertetése szerint Nagy-Britannia mindemellett több ezer fős alakulatot tart készültségben. Ezek az egységek néhány napon belül bárhol bevethetők a NATO gyorsreagálású erőinek részeként.
A minisztérium indoklása szerint a kelet-európai szövetségesek egyéb kockázatok mellett az orosz agresszió fenyegetésével szembesülnek.
A közlemény felidézi, hogy a brit királyi légierő (RAF) már most is négy Typhoon típusú harci repülőgépet állomásoztat a térségben a balti államok légvédelmének erősítésére. A gépek folyamatos készültségben vannak, hogy azonnal reagálhassanak a NATO-légtér esetleges megsértésére - áll a brit védelmi minisztérium ismertetésében.
Michael Fallon a BBC-nek pénteken kijelentette: az intézkedéscsomag célja Oroszország elrettentése bármilyen további agressziótól. A kelet-európai NATO-tagországok "óriási nyomást" érzékelnek Oroszország részéről, tekintettel a határok mentém tartott nagyszabású orosz hadgyakorlatokra, és a légterükben észlelt orosz berepülésekre - mondta a brit védelmi miniszter.
Fallon szerint a brit egységek telepítését a balti köztársaságok kifejezetten kérték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


