Olasz lapok
Brexit: dominóhatás következhet be Európában
Csapás Európára címmel és a közepén kivágott európai zászló képével jelent meg a Corriere della Sera című, legnagyobb példányszámú olasz napilap szombaton.
2016.06.25 10:17MTIVezércikkében úgy fogalmazott, hogy "a történelem nem halad mindig előre, néha megáll, máskor visszafele tart, és Londonban jó nagyot ugrott hátra".
Az újság által megkérdezett Pier Carlo Padoan pénzügyminiszter szerint "bekövetkezett az, amire gondolni se mertünk". Hangsúlyozta, hogy a Brexitnek inkább a politikai, semmint a pénzügyi következményei aggasztják, mivel a brit népszavazás "lökést adott Európa felbomlásához". A Corriere értesülései szerint kockán forog Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének posztja.
Az újság megjegyezte: a római kormánynak megkönnyebbülést jelent, hogy az olasz alkotmány értelmében ilyen népszavazást Olaszországban nem lehet tartani.
A Corriere az EU-ból való kilépés dominóhatásától "kísértett" tagállamok között említi Magyarországot is.
Nagy-Britannia "meglékelte" Európát - írta a balközép La Repubblica, amely a Brexit olasz belpolitikai következményeire hívta fel a figyelmet, vagyis arra, hogy a következő európai "omlás" Olaszországban következhet be, ha az őszi olasz alkotmányos népszavazáson a Matteo Renzi vezette kormány megbukik.
Az újság szerint a Brexit után Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt győzelme sem tűnik már lehetetlennek.
Az IlSole24Ore című gazdasági napilap a "populista áramlatok Európájáról" cikkezett, idesorolva a migrációs kvótákról rendezendő magyar népszavazást is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


