Kilépés
Brexit - Közgazdász: nincs ok pánikra
Csath Magdolna közgazdász szerint Nagy-Britannia minden országgal meg fog egyezni, az Európai Unióval is ki fogja alakítani a megfelelő kapcsolatokat, pánikra nincs ok, inkább józanul kell beszélni.
2016.06.25 08:28MTIA szakértő az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában kifejtette: a döntés alapvetően a pénzvilág érdekeit sértette, a City, a brit és egyben az EU-s pénzvilág központja úgy érezheti, a kívül kerüléssel veszít hatalmából, lehetőségeiből. Eközben viszont a brit gazdaság a második legerősebb az unióban és ötödik a világban, tehát erős, jó kereskedelmi kapcsolatokkal, így nem kellene kétségbe esni - hangsúlyozta a közgazdász.
A szakértő a britek döntését részben azzal indokolta, hogy a lakosság besokallt a sok befolyásolótól, fenyegetőtől, a globális hatalmaktól, üzeneteik ellenhatást értek el.
A közgazdász szerint az egyik legnagyobb kérdés, hogy az EU-s vezetés miként tud egy konszolidált megoldást találni a helyzetre, hogyan kezeli majd az eltérő véleményeket. A kritikus brit hang kikerülésével fennáll a veszélye, hogy a németek és a franciák jobban uralni tudják az egész uniót, amelynek egyik fura jele az Angela Merkel német kancellár által összehívott megbeszélés, amelyre - a demokráciához nem illően - nem hívta meg az összes tagországot.
Csath Magdolna a britek leminősítésének veszélyére úgy reagált, hogy ez is csak egy pánik reakció: Magyarországnak is van tapasztalata a hitelminősítőkkel, "olyan, mintha nem mindig objektíven mérnének".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


