"Intézményesült rasszizmus" Angliában
Obamát Nagy-Britanniában "soha nem választották volna meg"
Barack Obamát, a következő amerikai elnököt Nagy-Britanniában "soha nem választották volna" miniszterelnökké a kormányzó Munkáspártban honos "intézményi rasszizmus" miatt - mondta szombaton megjelent nyilatkozatában a brit Esélyegyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság elnöke.
2008.11.08 12:48MTITrevor Phillips, az esélyegyenlőségi törvény alapján tavaly létrehozott diszkriminációellenes testület vezetője a szombati The Timesnak azt mondta: a brit lakosság minden további nélkül megválasztana egy fekete vezetőt, a politikai rendszer azonban megakadályozná, hogy valamely kisebbség tagja "eljusson a csúcsra". Phillips kijelentette: nagyon meglepődne, ha akár egy olyan "briliáns valaki", mint Barack Obama, ki tudna törni a Munkáspárton belüli "intézményi béklyóból".
Hozzátette: Nagy-Britanniában "intézményi ellenállás" és "intézményesült rasszizmus" akadályozza a fekete és ázsiai jelöltek kiválasztását politikai tisztségekre. Phillips - aki korábban a Munkáspárt frakcióvezetője volt a londoni közgyűlésben - kijelentette: a Konzervatív Párt "gyorsabb haladást" ért el a kiválasztási eljárás korszerűsítésében, mint a Labour. Az esélyegyenlőségi testület vezetőjének kijelentései vegyes fogadtatásra leltek a nagy brit pártok körében. Adam Afriyie, az ellenzéki Konzervatív Párt első fekete bőrű alsóházi képviselője a The Timesnak azt mondta: nem számít arra, hogy még az ő életében fekete miniszterelnöke lesz Nagy-Britanniának.
Afriyie szerint Amerikában "egy Obamához hasonló új arc" egyetlen választási cikluson belül eljuthat a legmagasabb posztig, Nagy-Britanniában azonban ez hosszú évekig, gyakran évtizedekig tartó folyamat. Sadiq Khan munkáspárti képviselő ugyanakkor kijelentette: "alapvetően" nem ért egyet Trevor Phillips véleményével. Hozzátette: azt várja, hogy még az ő életében lesz fekete vagy ázsiai kormányfője Nagy-Britanniának, és "minden bizonyíték arra vall", hogy ez a miniszterelnök munkáspárti lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06