Iszlám Állam
Nagyobbra nőtt az IÁ, mint hírhedt elődje valaha is volt
Az Iszlám Államnak jelenleg több harcosa van világszerte, mint az al-Kaidának ereje teljében.
2016.06.16 19:53MTIA dzsihadista harcosok száma több tízezerre tehető – közölte John Brennan. A CIA vezetője súlyos aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Líbia egyre inkább a szélsőségesek műveleti központjává válik, szerinte öt- és nyolcezer közé tehető az IÁ harcosainak száma az országban.
Brennan arról is beszámolt, hogy Szíriában és Irakban a dzsihadista fegyveresek száma 18 és 22 ezer között lehet, ami némi csökkenést jelent a korábbi 19-25 000 létszámukhoz képest.
A CIA vezetője arról is említést tett, hogy az IÁ máshol is igyekszik megvetni a lábát, befolyást szerezni, és Líbia után a legaktívabb és legütőképesebb szervezetet Egyiptomban, a Sínai-félszigeten hozta létre, amely nem csak turistákat és külföldieket, hanem az egyiptomi kormányerőket is meg tudja támadni.
Jemenben, Afganisztánban és Pakisztánban viszont csak nehézségekkel tud gyökeret verni a terrorszervezet; előbbi esetben belső széthúzás, utóbbiban a tálibokkal való vetélkedés nehezíti a helyzetét.
A CIA igazgatója úgy vélte, hogy az Irakban és Szíriában területeket veszítő terrorszervezet egyre inkább gerilla-hadviselésre áll majd át. Brennan szerint a szervezet pénzügyi forrásai is megcsappantak.
Ennek ellenére a CIA-igazgató szerint nem csökkent az IÁ csapásmérő képessége, és ahogy visszaszorul, még veszélyesebbé válhat, mert terrortámadásokkal igyekszik majd bekerülni a hírekbe, és fenntartani azt a látszatot, hogy továbbra is ura a helyzetnek.
Brennan úgy fogalmazott, hogy az IÁ továbbra is félelmetes, és rugalmasan alkalmazkodik, változatlanul igyekszik beszivárogtatni ügynökeit, hogy támadásokat hajtsanak végre a Nyugat ellen.
"Az IÁ-nak rengeteg nyugati harcosa van, akik Nyugaton is hajthatnak végre terrortámadásokat" – mondta. Az IÁ szerinte a menekültek közé vegyülve, de akár legális úton is bejuttathatja beszivárgóit a nyugati országokba.
A CIA igazgatója megerősítette, amit már korábban Barack Obama elnök is hangoztatott, hogy a CIA semmilyen információt nem talált, amely alátámasztaná, hogy Omar Mateen közvetlen kapcsolatban állt volna bármilyen külföldi terrorszervezettel.
Az orlandói lövöldözést a CIA vezetője förtelmes és szándékos erőszakcselekménynek, az Amerikát nemzetként meghatározó nyitottság és tolerancia elleni támadásnak nevezte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


