Terrorizmus
Népirtással vádolja az ENSZ az Iszlám Államot
A mintegy 400 ezer főből álló jazidi kisebbséget mészárlásokkal, szexrabszolgasággal és más bűncselekményekkel próbálják igába hajtani, illetve elpusztítani, ami kimeríti a népirtás fogalmát.
2016.06.16 13:29MTIAz Iszlám Állam dzsihadista szervezet módszeresen irtja a jazidi kisebbséget Szíriában és Irakban - állapították meg a témában az ENSZ megbízásából vizsgálatot végző független szakértők csütörtökön ismertetett jelentésükben.
Rámutattak, hogy a mintegy 400 ezer főből álló, etnikai-vallási kisebbséget mészárlásokkal, szexrabszolgasággal és más bűncselekményekkel próbálják igába hajtani, illetve elpusztítani, ami kimeríti a népirtás fogalmát.
MTI/AP
A Szíriai Vizsgálóbizottság nevű szervezet 41 oldalas jelentésében sürgette a nagyhatalmakat és az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy tegyenek további erőfeszítéseket az Iszlám Állam (IÁ) fogságában raboskodó, legalább 3200 jazidi nő és gyermek kiszabadítására, és vigyék a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé a kisebbség ügyét.
“A népirtás jelenleg is zajlik” – hívta fel a figyelmet közleményében Paulo Pinheiro, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának felhatalmazásával működő bizottság brazil elnöke. “Az IÁ az elképzelhető legszörnyűbb atrocitásoknak teszi ki a jazidi kisebbség elfogott tagjait” – tette hozzá.
A bizottság kiemelt figyelmet szentelt az Iszlám Állam által 2014. augusztus 3-án a jazidik fellegvárának számító, északnyugat-iraki Szindzsárban elkövetett bűncselekményeknek. Ebben az időszakban a kisebbség több tagját elhurcolták Szíriába. A település közelében számos tömegsírra bukkantak.
A szakértők megállapítása szerint a szélsőségesek a jazidi nőket áruló rabszolgapiacok mellett internetes “embervásárokat” is indítottak, amelyekhez egy kódolt applikáción keresztül lehet hozzáférni.
A bizottság jelentése több tucat túlélő tanúvallomásán alapul.
Az ENSZ szakértői jelezték: neveket is tudnak kapcsolni az elkövetett bűncselekményekhez.
“Részletes információnk van a helyszínekről, a bűncselekményekről és az elkövetők nevéről” – mondta el egy sajtótájékoztatón Vitit Muntarbhorn, a bizottság egyik tagja.
A csoport már megkezdte a bizalmas információk megosztását néhány, a külföldi harcosokat bíróság elé állító nemzeti hatósággal – tette hozzá.
Az egyistenhívő jazidik saját hitrendszerrel rendelkeznek, amely több ősi, közel-keleti vallás elemeit ötvözi. A szunnita iszlám szűk látókörű, radikális értelmezését valló Iszlám Állam eretneknek tartja a jazidikat, akik a halál vagy az áttérés között választhatnak, ha a dzsihadisták kezére kerülnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


