Tragédia
Megtalálták az aligátortámadás áldozatául esett kisfiú holttestét
Sértetlen állapotban volt.
2016.06.16 07:01MTIMegtalálták helyi idő szerint szerdán annak a kétéves kisfiúnak a holttestét, akit korábban az orlandói Disneyworld egyik mesterséges tavának partjáról ragadott el egy aligátor.
A nebraskai kisfiú családja Disneyworldben vakációzik, s a gyermek kedden, helyi idő szerint este kilenc óra után játszadozott az egyik mesterséges lagúna partján, amikor a vízből előmászó aligátor elragadta. Az édesapja megpróbálta megmenteni a kisfiút, őt a hüllő több helyen meg is sebesítette, ám az aligátor végül a gyermekkel az állkapcsában eltűnt.
Több mint félszáz rendőr, két helikopter és számos búvár kereste a gyermeket.
Az állatot ugyan megtalálták, fel is darabolták, de a kisfiú nyomaira nem bukkantak. Szerda délelőttig még négy további aligátort emeltek ki, valamennyit elaltatták, feldarabolták, de semmi nyomát nem találták bennük emberi testrészeknek.
A helyi seriff és vadvédelmi szakemberek a kutatás során tartott rövid tájékoztatóik alkalmával egyaránt arra hívták fel a figyelmet: képtelenség, hogy egy ilyen támadást egy kisgyermek - de felnőtt is - túléljen.
A gyermek holttestét csaknem huszonnégy órás keresés után, sértetlen állapotban találták meg.
A nebraskai Elkhornból érkezett szülőket a seriff egy katolikus pap társaságában kereste fel, hogy tudassa velük a szomorú hírt. A Disneyworld szórakoztató-központ igazgatója, George Kalogridis - amellett, hogy részvétét nyilvánította - bejelentette, hogy minden további segítséget megadnak a családnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


