Terror ellen

Maga a miniszter vezette az F-16-ost az Iszlám Állam ellen

Háled al-Obeidi iraki védelmi miniszter hétfőn személyesen ült egy F-16-os harci repülőgép botkormányához és vezetett egy köteléket az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fallúdzsai állásainak bombázására.

2016.06.13 21:26MTI

"A védelmi miniszter egy F-16-os és egy L-159-es típusú harci repülőgépekből álló köteléknek parancsol, hogy légicsapásokat mérhessenek a terroristák állásaira Fallúdzsában" - közölte a védelmi tárca. A tárca emellett egy rövid videót is nyilvánosságra hozott, amelyen Obeidi látható, ahogy repülőgépével kigurul a hangárból.

Az iraki fővárostól, Bagdadtól mindössze 50 kilométerre nyugatra található Fallúdzsa ellen a kormányerők az iraki légierő és az amerikai vezetésű katonai koalíció légicsapásainak támogatásával május végén indítottak offenzívát.

Az IÁ 2014 januárjában tette rá a kezét Fallúdzsára, fél évvel azelőtt, hogy a terrorszervezet az elfoglalt iraki és szíriai területeken kikiáltotta "kalifátusát". Az iraki különleges erők több oldalról haladnak a városközpont irányába, számos kerületben kíméletlen utcai harcok folynak. Legfrissebb értesülések szerint a kormányerők szorosan megközelítették Fallúdzsa belvárosát déli irányból, teljesen elfoglalva a város Suhada nevű negyedét.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.