Világvége
Oroszországban emelik a vodka minimálárát
Megdöbbentek a piaci szereplők és a fogyasztók is.
2016.06.09 19:59MTIDrágul a vodka Oroszországban: hétfőn üvegenként 185-ről 190 rubelre (815 forintra) emelkedik a félliteres vodka kiskereskedelmi minimálára - közölte az Interfax hírügynökség a moszkvai pénzügyminisztériumra hivatkozva csütörtökön.
A minimális termelői ár 162-ről 165 rubelre, a nagykereskedelmi ár pedig 170-ről 174 rubelre emelkedik.
A legalacsonyabb égetettszeszárakat 2009 óta szabályozzák Oroszországban, az illegális lepárlás elleni küzdelem jegyében. Azóta - a tavalyi év kivételével - egyedül a vodka ára emelkedett. 2014-ben két emelés is történt: március 11-én 199 rubelre, augusztus 1-jétől pedig 220 rubelre nőtt a minimálár, 2015 februárjától pedig a jelenlegi 185 rubeles szintre csökkent.
A Roszbalt hírügynökség szerint ez a piaci szereplők számára váratlan döntés volt, mert a tiszta szesz literjére átszámított jövedéki adó ugyanúgy 500 rubel maradt, mint 2014-ben. A kormány 2015. december 1-jén döntött arról, hogy 2018-ig 17,9 százalékkal, 357,1 milliárd rubelre emeli az Oroszországban előállított alkoholos italokból származó jövedéki bevételeket.
A konyakokra és brandykre vonatkozó szabályozás nem változik hétfőn, kiskereskedelmi áruk fél literenként 322, illetve 293 rubel marad.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06