56 érintett
Teljes egészében visszavonta kegyelmi rendeletét a macedón államfő
A macedón lehallgatási botrány mind az 56 érintettje esetében visszavonta kegyelmi rendeletét Gjorge Ivanov macedón államfő hétfőn.
2016.06.06 18:58MTINemzetközi nyomásra, valamint a folyamatos tiltakozások miatt a macedón köztársasági elnök május 28-án már 22 érintett esetében visszavonta kegyelmi rendeletét, amelyet április közepén a majdnem két éve tartó belpolitikai válságot kezelendő hozott meg. Gjorge Ivanov hétfői közleménye szerint az utóbbi tíz napban sokan sokféleképpen értelmezték a kegyelem részleges visszavonását, ez pedig tovább polarizálta az amúgy is megosztott politikai színteret. Az amnesztia visszavonásától az elnök most ugyanazt, a válság megoldását várja, mint magától az áprilisban meghozott rendelettől.
A macedón belpolitikai válság a 2014-es választások után kezdődött, amikor az ellenzék választási csalással vádolta meg Nikola Gruevszki akkori miniszterelnököt és a mögötte álló jobboldali koalíciót. Ez éleződött tovább tavaly év elején, miután a miniszterelnök államcsínnyel vádolta meg a legnagyobb ellenzéki párt, a Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) elnökét, Zoran Zaevet. Ezt követően Zoran Zaev közzétette Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit, amelyek a szociáldemokraták szerint azt bizonyítják, hogy a kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) az elmúlt években több választáson is csalt, és törvényellenesen hallgatta le több mint 20 ezer ember telefonját.
A válságot uniós közvetítéssel, nemzetközi nyomásra lehetett kezelni. A négy legnagyobb párt megállapodott abban, hogy április 24-én előre hozott választást tartanak - ezt halasztották később június 5-re, majd bizonytalan időre elhalasztották -, valamint a tíz éve hatalmon lévő Gruevszkinek is le kellett mondania.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
- 6:38 Feszül a helyzet: India rakétákat lőtt három pakisztáni légibázisra
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06