Attrakció
A kínai Wanda City túlszárnyalná a Disney-élményparkokat is
A kelet-kínai Nancsangban a hétvégén nyílt meg a Wanda City elnevezésű szabadtéri szórakoztatóipari témapark, a Disney nagy riválisa.
2016.05.29 14:57MTIA Wanda Cityt Kína leggazdagabb embere, Vang Csien-lin több mint 3 milliárd dolláros (848 milliárd forintos) beruházással valósította meg: hullámvasutak, bevásárlóközpontok és egy óriási akvárium is helyet kapott a területén - ismertette a BBC News.
A tulajdonos elmondta: a szórakoztatóközpontot azzal a céllal hozta létre, hogy a nyugati importtól elmozdulva a kínai kultúrán alapuló globális brandet alapozzon meg.
A Wanda City kínai témájú attrakciókkal vonzza a közönséget, közük "porceláncsészés"-körhintával és bambuszerdővel, de a világ legnagyobb óceáni akváriumába is el lehet látogatni.
Az amerikai Disney vállalat júniusban nyitja meg Sanghajban saját hasonló témaparkját. Az 5,5 milliárd dollárból (1554 milliárd forintból) megépített létesítmény a párizsi, a tokiói és a hongkongi után a Disney negyedik, Amerikán kívül létrehozott témaparkja.
A nancsangi után a Wanda Group 2020-ig további mintegy 15 ilyen szórakoztató témaparkot akar nyitni kínában.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
- 19:07 A horrorbaleset előtt el akarta adni 45 milliós Mercedesét az MMA-s Dani
- 18:28 Szex után vágta el a nő torkát a miskolci gyilkos - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06