Amerikai előválasztás
Trump a klímaegyezményből való kihátrálást ígéri
Fejlesztené az amerikai olajipart és a szénre alapuló gazdaságot Donald Trump milliárdos üzletember, a republikánusok várható elnökjelöltje, aki csütörtökön azt is közölte, elnökké választása esetén az Egyesült Államok kihátrálna az április végén aláírt párizsi klímavédelmi egyezményből.
2016.05.27 07:06MTIDonald Trump az olajban gazdag Észak-Dakota fővárosában, Bismarckban tartott olajipari konferencián mondott beszédében fejtette ki elképzeléseit az amerikai energiaszektor jövőjéről. Kijelentette, elnökként támogatni fogja a kanadai-amerikai, úgynevezett Keystone XL olajvezeték megépítését, amelyet Barack Obama amerikai elnök utasított el környezetvédelmi okok miatt. "Meg akarom építeni, részt akarok a profitokból" - mondta Trump, hangsúlyozva, hogy így fogják az Egyesült Államokat újra gazdaggá tenni.
Az üzletember elmondta azt is, hogy felülvizsgálná a Obama által hozott károsanyag-kibocsátást korlátozó intézkedéseket. "Minden idejét múlt, szükségtelen, a munkásoknak ártó, vagy a nemzet érdekeivel ellentétes szabályozást megszüntetünk, de teljes egészében" - közölte Hozzátette, mindezzel együtt nagy figyelmet kíván fordítani az "ésszerű környezetvédelmi aggodalmakra". Trump korábban azt is mondta, hogy a klímaegyezmény árt az amerikai vállalatoknak, és a globális felmelegedés átverés.
A konferencián, amelyen mintegy 7700-an vettek részt, a New York-i milliárdos hosszasan fejtegette, hogy a szabályozások lebontása hozzásegíti majd az Egyesült Államokat az energiafüggetlenséghez, ahhoz, hogy mind kevésbé függjön a közel-keleti olajtól.
A Trump beszéde utáni első nyilatkozatok vegyesek. A konferencián jelenlévő olajipari cégek vezetői elégedetten fogadták a beszédben felvázolt energiapolitikát, a környezetvédők pedig inkább aggodalmuknak adtak hangot.
Tom Steyer milliárdos környezetvédelmi aktivista szerint Trump energiapolitikája tovább gyorsítaná a globális felmelegedést, útját állná a megújuló energiára való áttérésnek, és lényegében a környezetet szennyező nagyvállalatok érdekeit szolgálná.
Derrick Alexander, az utóbbi hónapokban mintegy kétezer alkalmazottat elbocsájtó Integrated Production Services olajipari szolgáltatásokkal foglalkozó cég egyik ügyvezetője szerint az elnökválasztás következménye egyszerű: ha Trump nyer, az az olajipari dolgozóknak fog kedvezni.
Beszédében Donald Trump élesen bírálta Hillary Clintont, a demokrata párt elnökjelölt-aspiránsát. Azt állította, hogy elnökként Clinton még Obamánál is nagyobb mértékben, agresszívabban szabályozná a gazdaságot. Többször is megismételte Clintonnak az egyik márciusi kampányrendezvényén megfogalmazott mondatait, miszerint szénbányászatra nincs szükség, és elnökként ő szélnek eresztené a szénbányászokat. Clinton jórészt eme állásfoglalása miatt veszítette el az elsősorban szénbányászatból élő Nyugat-Virginiában az előválasztást.
Trumpnak ez volt az első komoly megnyilatkozása energiaügyekben, de mindaz, amit elmondott, nem érhette nagyon váratlanul a politikai elemzőket. Az üzletember korábban is beszélt már arról, hogy elnökként például újra életet lehelne az amerikai szénbányászatba és "minimum" újratárgyaltatná az ENSZ globális klímaegyezményét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06