Amerikai előválasztás
Megvan Trumpnak az elnökjelöltség?
Az AP számításai szerint megvan a milliárdos New York-i üzletembernek.az automatikus elnökjelöltséghez szükséges számú kongresszusi küldött támogatása. Sajtóhírek szerint 29 nem elkötelezett küldött Donald Trump mellett tette le a voksát.
2016.05.26 19:21MTISaját összesítése eredményeit tette közzé az AP amerikai hírügynökség. Ezek szerint Donald Trump megszerezte a republikánus elnökjelöltséghez szükséges 1237 kongresszusi küldött támogatását. Sőt, az AP szerint Trumpnak már 1238 küldöttje van.Az információt az amerikai szövetségi választási iroda egyelőre nem erősítette meg, de az NPR - az amerikai közszolgálati rádió - máris magyarázattal szolgált. Eszerint huszonkilenc, úgynevezett nem elkötelezett küldött Donald Trump mellett tette le a voksát.
Közülük tizenöten Észak-Dakotából érkeznek júliusban az országos elnökjelölt-állító konvencióra Clevelandbe, heten pennsylvaniaiak, ketten-ketten Nyugat-Virginia és Nevada képviseletében lesznek jelen a konvención, s egy-egy coloradói, New Hampshire-i és oklahomai delegátus állt Trump mellé.
Az ABC televízió már meg is szólaltatott Trump mellé állt nem elkötelezett jelölteket. Az oklahomai Pam Pollard a Republikánus Párt oklahomai elnöke, az ABC-nek azt mondta: szerinte Trumpnak sikerült megszólítania azt a választói réteget, amely nem elégedett azzal az iránnyal, amerre ma az Egyesült Államok halad.
Steve House, a coloradói republikánusok elnöke pedig Trump eddigi üzletemberi sikereit dicsérte, úgy fogalmazott, hogy Trump "képes a vezetésre, s ha politikai tehetségekkel veszi körül magát, akkor minden rendben lesz".

A republikánus delegátusok elsöprő többségét köti az adott szövetségi államban elért előválasztási eredmény, de mintegy kétszáz azon küldöttek száma, akit nem köteleznek ezek a szabályok.
Még nem zajlott le valamennyi államban az előválasztás, köztük hátravan még Kalifornia is, ahol június 7-én járulnak az urnákhoz az amerikaiak, hogy az állam több mint háromszáz küldöttjéről döntsenek. Ha Trump ott is győz, akkor kényelmesen elkerülheti, hogy az elnökjelölt-állító konvenció nyílt versenyes legyen.
A választási szabályok szerint azonban a konvencióig Donald Trump is csak várható elnökjelölt, igaz, azt már egyre kevesebben vonják kétségbe, hogy őt választja meg a konvenció a Republikánus Párt elnökjelöltjének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06