Demonstráció
Zavargások Brüsszelben, a rendőrség vízágyúkat vetett be
Több mint 60 ezren vonultak utcára kedden Brüsszelben Charles Michel jobbközép kormányának megszorító politikája miatt, a békésnek indult tüntetések zavargásokba torkolltak, az aktivistákat a rendőrség vízágyúkkal oszlatta. szét.
2016.05.24 16:39MTILegalább egy rendőr és számos aktivista is megsérült. A békésen indult, hatóságok által engedélyezett tüntetés vége felé néhány tucat ember elkezdett köveket dobálni a rendőrségre, majd tülekedés tört ki a tömeg soraiban.
A belga főváros rendőrségének adatai szerint többen mentek tüntetni a belga szakszervezetek korábbi bejelentéseihez képest, amelyek 50 ezer részt vevővel számoltak.
"A 45 órás munkahét ellen tüntetünk. S az ellen, hogy 67 éves korig dolgozzunk, emellett minden évvel egyre több óráig, ez elfogadhatatlan és ezt nem engedjük a kormánynak" - jelentette ki a három nagy belgiumi szakszervezet közül a szocialista FGTB közalkalmazottakat tömörítő ágának szóvivője az RTL televíziónak.
Áprilisban munkabeszüntetéssel tiltakoztak a közalkalmazottak Belgiumban a kormány megszorító intézkedései ellen a CGSP szocialista szakszervezet felhívására.
A Michel-kormány a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint befagyasztja a bérek és segélyek indexálását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelésének érdekében.
A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.
Police fire water cannon, teargas at labor reform & austerity protesters in #Brussels. #manif24mai via @NathPauly pic.twitter.com/f9mt4TiywN
— ѕyndιcalιѕт (@syndicalisms) 2016. május 24.
#manif24mai: Protesters, police clash at anti-labor reform rally in #Brussels https://t.co/f0nYcRhjZ0 pic.twitter.com/CqgufysZWK
— RT (@RT_com) 2016. május 24.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


