Illegális bevándorlás
Németországból az elutasított menedékkérők fele távozik
28 510 menedékkérő 24 hónapnál is hosszabb ideje vár már kérelme elbírálására, és 3808 menekültügyi eljárás több mint három éve tart.
2016.05.18 21:55MTINémetországból csak minden második elutasított menedékkérő távozik, és több tízezer kérelmező ügye évekig elhúzódik szerdán ismertetett kormányzati adatok szerint.
A Die Welt című lap a szövetségi parlament (Bundestag) nagyobbik ellenzéki pártja, a Baloldal írásbeli kérdésére adott kormányzati válaszról a hírportálján közölt összeállításban kiemelte, hogy a 2014-ben és 2015-ben elutasított menedékkérők 51 százaléka hagyta el az országot 2015. december 31-ig.
A tartományok között jelentős eltérések vannak, az ország nyugati részén fekvő Hessenből az elutasított menedékkérők 68 százaléka távozott, míg a volt NDK területén fekvő Türingiában 31 százalék ez az arány. A szövetségi kormány szerint az elutasítottak hazatelepítéséért, kitoloncolásáért felelős tartomány kormányoknak következetesebben kellene élniük a kitoloncolás lehetőségével, és ki kellene terjeszteniük az önkéntes hazatérést támogató programokat is.
A kérelmeket egy szövetségi hatóság, a bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) bírálja el, amely a tavaly nyáron fölerősödött menekülthullám miatt erősen túlterhelt. Az elbírálásra váró kérelmek száma március végén 410 ezer volt, és a hivatal szerint 300 ezer és 400 ezer körül lehet mindazok száma, akik még nem tudták benyújtani kérelmüket.
Az ügyek átlagos átfutási ideje a benyújtástól számítva 6 hónap. Vannak viszonylag egyszerű esetek, ilyenek a biztonságos származási országokból vagy a háborúval, polgárháborúval sújtott országokból származók ügyei, ezeket jóval gyorsabban bírálják el, például a szíriaiaknál 2,5 hónap, a moldovaiaknál 3,2 hónap az átfutási idő. Más ügyek viszont igen elhúzódnak, például a pakisztáni kérelmezők körében 18,9 hónap az átlagos átfutási idő.
A kormányzati kimutatás szerint 28 510 menedékkérő 24 hónapnál is hosszabb ideje vár már kérelme elbírálására, és 3808 menekültügyi eljárás több mint három éve tart.
A BAMF tervei szerint a menekülthullám elmélyülése óta elindított személyzeti és technológiai fejlesztések révén az idén ledolgozzák az ügyhátralékot és csökkentik az ügyek átfutási idejét. A hivatal becslése alapján az idén nyár végén vagy ősszel fogadják majd az utolsó olyan kérelmeket, amelyeket tavaly érkezett menedékkérők adnak be, így azt is majd csak akkor lehet megmondani, hogy 2015-ben pontosan mennyi menedékkérő érkezett az országba.
A BAMF a kérelmek nagy részét nem utasítja el; a menekültstátuszt vagy a nemzetközi védelem más formáját megszerző kérelmezők és az egyéb okból nem elutasított kérelmezők együttes aránya 71 százalék volt az idei első negyedévben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06