Elhárítás
Jordánia TOW-rakétákat vásárol az amerikai Raytheon cégtől
A TOW típusú rakéták a világ legszélesebb körben alkalmazott tankelhárító rakétái közé tartoznak, amelyeket egyebek mellett a szíriai lázadócsoportok is bevetnek a rezsim haderői ellen.
2016.05.10 21:11MTIJordánia TOW típusú péncéltörő rakétákat vásárol a Raytheon fegyvergyártó cégtől - derült ki a Raytheon keddi közleményéből, amely szerint az üzletről a jordániai fegyveres erők képviselője és az amerikai védelmi miniszter írt alá szerződést az Ammánban megrendezett Sofex nemzetközi fegyverkiállítás idején.
Sem a fegyverüzlet értékéről, sem a rakéták mennyiségéről nem tesz említést a közlemény, amelyből mindössze az derül ki, hogy a távirányítású lövedékek szállítását még 2016-ban megkezdik, valamint az, hogy a Raytheon eddig több mint 690 ezer TOW-rakétával látta el "az amerikai hadsereget és szövetségeseit".
Washington évi több mint egymilliárd dollárnyi (mintegy 276 milliárd forint) segélyben részesíti Ammánt. A hasemita királyságnak szánt katonai segély az összeg mintegy felét teszi ki.
A TOW típusú rakéták a világ legszélesebb körben alkalmazott tankelhárító rakétái közé tartoznak, amelyeket egyebek mellett a szíriai lázadócsoportok is bevetnek a rezsim haderői ellen.
Jordánia része annak a washingtoni vezetésű nemzetközi katonai koalíciónak, amely az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harcra alakult meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


