Elnézést kértek
Rosszul sült el a szimulált terrortámadás - nem kellett volna Allah Akbart kiabálni
A közösségi médiában tömegesen érkeztek az üzenetek: a felvételt megtekintők többsége úgy gondolta, hogy teljesen fölösleges volt az iszlám kifejezés ordítása.
2016.05.10 16:58ma.huSúlyos kritika érte a manchesteri rendőrséget hétfői terrorellenes gyakorlata miatt - írja a hirado.hu. A Trafford központnál előkészített szimulált támadás "dzsihadista merénylője" ugyanis Allah akbar! (Allah hatalmas!) - kiáltásokkal kezdte meg támadását, így kihívta maga ellen a közvélemény haragját.
Még nem tisztázott, hogy rendőr vagy színész alakította a dzsihadista támadót, de az utolsó képen látható drámai póz láttán az utóbbi tűnhet valószínűbbnek.

Többször is ordította a frázist
A feketébe öltözött, símaszkot viselő férfi a megbeszéltek szerint kitartott kézzel ordibálni kezdett a csarnok közepén, ám a gyakorlatot később az interneten megtekintő nézőknek rögtön szemet szúrt, hogy a vallásos kifejezés nem tartozik a bevált gyakorlatok közé - írta az Independent brit portál.
A szimulált támadás során robbanás rázta meg a boltokkal és több száz önkéntessel teli csarnokot. A jelenlevők védőszemüveggel és fülvédőkkel készültek a "merényletre". A "robbanás" hangjára a földre borultak, majd amikor feltápászkodtak, sikoltozva a legközelebbi boltokba és kávéházakba rohantak menedék után kutatva.
A terrorellenes csapatok is a helyszínen voltak, hiszen Manchester egy Párizshoz vagy Brüsszelhez hasonló terrortámadás esetén azonnali erősítést vezényelne a merénylet helyszínére.
A gyakorlat nagy része arról szólt, hogyan reagálnának a hatóságok egy terrortámadás esetén, a civileket alakító önkénteseknek "csak" a meneküléssel kellett foglalkozniuk.
Rögtön tiltakozást váltott ki az iszlám kifejezés
A merénylet gyakorlásáról készült felvételt megjelentével a Twitter szinte szétrobbant a kritizáló üzenetektől: a felhasználók arra hívták fel a figyelmet, hogy bárki lehet terrorista, az erőszakot nem kell sztereotip módon összekeverni az iszlám hittel.
A Community Safety iszlámellenesség ellen alapított közösségi fórum tagjai viszont azt emelték ki, hogy nem attól fog valódinak tűnni egy terrortámadás, hogy a merénylő Allah akbar-kiáltásokkal kezdi meg akcióját.

"Hiba volt az iszlám kifejezés kiáltása"
A gyakorlatot egy Iszlám Állam-típusú dzsihadista merényletről mintáztuk - mondta a manchesteri helyettes rendőrfőnök, de elismerte, hogy hiba volt az iszlám kifejezés kiáltása közvetlenül az öngyilkos merénylet előtt.
"Elismerjük hibánkat, és elnézést kérünk az általunk okozott sérelmekért" - emelte ki.
Manchester polgármestere, Tony Lloyd szerint a szimulált támadás remek gyakorlási lehetőség volt egy esetleges terrortámadásra való felkészülésben.
A politikus ugyanakkor szintén idegesítőnek nevezte a vallási kifejezés beépítését a gyakorlatba. Szerinte meggondolatlan, szükségtelen és elfogadhatatlan döntést hoztak a szervezők.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:02 Kockacukor nagyságú jégkockákkal söpört végig a vihar Szécsényben
- 22:56 Súlyos baleset történt Észak-korea legnagyobb hadihajójának vízre bocsátásakor
- 20:53 Lövöldözés a Zsidó Múzeum előtt Washingtonban - két izraeli nagykövetségi alkalmazott meghalt
- 18:45 Az EU 5,5 millió eurós vészsegélyt nyújt az amerikai Radio Free Europe/Radio Liberty médiumnak
- 16:40 Tragédia Gödöllőn: 12 éves kislány vetett véget életének - a zaklatás gyanúja is felmerült
- 14:36 Tudósok felfedezték a zsírégetés legfőbb kulcsát az emberi sejtekben
- 12:33 460 millió év alatt őshalak páncéljából fejlődtek ki a fogaink
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06