Terrorizmus
Nincs terrorveszély az olasz strandokon
Az olasz belügyminisztérium kedden tagadta a Bild című német napilap értesüléseit, miszerint Olaszország, Spanyolország és Franciaország tengerpartjain terrormerényletek veszélye áll fenn, és az elkövetők a strandokon árusító afrikai bevándorlók lehetnek.
2016.04.19 14:53MTIA német újság cikke olasz titkosszolgálati forrásokra hivatkozott. Az olasz belügyminisztérium tagadta, hogy a titkosszolgálatok ilyen értesüléseket közöltek. Jelenleg semmilyen konkrét veszély nem fenyeget az olasz tengerpartokon - hangsúlyozta a tárca.
Ennél határozottabb fellépést sürgetett a kormánytól a Németországból érkező turisták egyik célállomásának számító északkelet-olaszországi Veneto tartomány elnöke, Luca Zaia. Az Északi Liga politikusa "szégyenletesnek és botrányosnak" nevezte a Bildben megjelent pánikkeltést. Kijelentette, hogy "kimondhatatlan könnyelműség ilyen híreket közölni, nem törődve a közvéleményre és az országok gazdaságára gyakorolt baljós hatással". Luca Zaia emlékeztetett, hogy az adriai-parti olasz üdülőhelyekre csak Venetóban 25 millió turista érkezett tavaly.
Tiltakozását fejezte ki a Coldiretti olasz agrártermelő szövetség is, hangsúlyozva, hogy a Bild az olasz idegenforgalmat vette célba éppen a nyári szezon kezdetekor. A Coldiretti adatai szerint 2015-ben a külföldi turisták 37,5 milliárd eurót költöttek Olaszországban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06