9/11
Értékpapír-eladással fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat
Az esetre, ha a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amelynek alapján amerikai bíróságokon felelősségre vonhatják az olajmonarchiát a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért.
2016.04.17 10:40MTIHétszázötven milliárd dollár értékű amerikai kincstárjegy és egyéb értékpapír eladásával fenyegette meg Szaúd-Arábia az Egyesült Államokat arra az esetre, ha a kongresszus elfogadja azt a törvényt, amelynek alapján amerikai bíróságokon felelősségre vonhatják az olajmonarchiát a 2001. szeptember 11-ei terrorakcióban játszott szerepéért.
A válaszlépésre a szaúdi külügyminiszter figyelmeztette amerikai partnereit - jelentette a The New York Times című amerikai napilap.
A figyelmeztetés egy hónappal ezelőtt történt, amikor Adel al-Dzsubeir szaúdi külügyminiszter Washingtonban járt és személyesen adta át az uralkodó üzenetét az amerikai illetékeseknek. Dzsubeir szerint Rijád az értékpapírok eladásával tudná elkerülni, hogy amerikai bíróságok esetleg befagyasszák azokat.
A tekintélyes lap meg nem nevezett kormányzati forrásokra hivatkozva közölte, hogy a szaúdiak nehezményezik a terrorista cselekmények támogatóiról készülő törvényt, amely felveti a felelősségüket a 2001-es terrortámadásokban. A jogszabály lehetővé tenné, hogy a terrorizmusnak amerikai területen áldozatul esők pert indíthassanak a terrorcselekmény külföldi támogatói, így akár a szaúdi kormány ellen is.
Rijád cáfolja, hogy bármi köze lenne a 2001. szeptember 11-én végrehajtott terrorakcióhoz.
A The New York Times szerint az Obama-kormányzat erőteljesen lobbizik a kongresszusban mind republikánus, mind demokrata párti politikusoknál, hogy megakadályozza a törvény elfogadását. A kormányzat érvelése szerint a törvény jogi kockázatnak tenné ki az amerikaiakat a tengerentúl, valamint kedvezőtlen gazdasági és diplomáciai következményekkel járna.
A lap úgy tudja, a kongresszus 2002-ben folytatott vizsgálata alátámasztja a szaúdi érintettséget a 2001-es merényletekben, ugyanis bizonyítékok vannak arra, hogy az Egyesült Államokban élő szaúdi tisztségviselőknek köze volt a terrorakciókhoz. A vizsgálatról készített jelentés huszonnyolc oldal foglalkozik a szaúdi-kormány érintettségével, de ezek a megállapítások nem nyilvánosak.
Edwin Truman, a világgazdasági kutatásokkal foglalkozó Petersen Intézet munkatársa szerint a szaúdiak üzenete valószínűleg "üres fenyegetőzés", több százmilliárd dollárnyi amerikai értékpapír eladása egyrészt technikailag nehéz lenne, másrészt nagy valószínűséggel zűrzavart okozna a globális pénzpiacokon is, amiért a szaúdiakat tennék felelőssé.
Egy ilyen lépés destabilizálná az amerikai dollárt, amelyhez a szaúdiak saját nemzeti valutájuk, a riál értékét rögzítik - közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


