Obama végleg bezárná
Az Egyesült Államok kilenc foglyot szállít Guantánamóról Szaúd-Arábiába
A foglyok elszállítása része az amerikai elnök erőfeszítésének, hogy végleg bezárja a börtöntelepet.
2016.04.17 08:47MTIKilenc foglyot szállít Guantánamóról Szaúd-Arábiába az Egyesült Államok, így nyolcvan fogoly marad a börtöntáborban - jelentette be az amerikai védelmi minisztérium helyi idő szerint szombaton.
A foglyok elszállítása része az amerikai elnök erőfeszítésének, hogy végleg bezárja a börtöntelepet. Barack Obama tulajdonképpen már az első megválasztása előtti kampányban megígérte ezt, majd 2009-es beiktatása után, az első héten aláírta az erről szóló rendeletét, ám tervét - jobbára a republikánusok támogatásának hiánya miatt - nem tudta megvalósítani.
Idén februárban újabb részletes tervet terjesztett elő a kongresszusban a 2001. szeptember 11-ei terrormerényletek után kialakított speciális börtöntelep bezárására.
Az amerikai védelmi minisztérium szombaton nyilatkozatban fejezte ki háláját a szaúdi királyságnak, amiért foglyokat fogad be. A szaúdi gesztus azért jelentős, mert jemeni állampolgárokról van szó, és a sivatagi királyság eddig mindig elutasította, hogy nem szaúdi állampolgárokat is fogadjon. A kilenc jemenit már évekkel ezelőtt tisztázták, és csak arra várnak, hogy elszállítsák őket. Szülőföldjükre nem térhetnek vissza, a Fehér Ház politikája értelmében ugyanis polgárháború dúlta országba nem lehet átszállítani foglyokat.
Az amerikai elnök a jövő héten Szaúd-Arábiába látogat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06