Amint olyan állapotban lesznek hazahozzák őket
Stabil az állapota a Horvátországban súlyos balesetet szenvedett két magyar sérültnek
Stabil az állapota annak a két magyar sérültnek, akiket életveszélyes állapotban szállítottak csütörtökön kórházba a halálos áldozatot is követelő horvátországi autóbalesetben, amelyben egy harmadik magyar meghalt.
2016.04.08 10:54MTIA balesetet az okozta, hogy a csempét és festéket szállító, túlterhelt gépjármű defektet kapott, és nekicsapódott a szalagkorlátnak az Adriai-tengerhez vezető autópályán, Károlyváros (Karlovac) és Fiume (Rijeka) között. Az autóból ketten kiestek. Az egyikük, egy 20 évnél fiatalabb fiú átesett a másik sávba, és miután keresztülgázolt rajta egy másik autó, életét vesztette. A harmadik személyt a tűzoltók vágták ki az autóból. A két túlélőt azonnal kórházba szállították.
A zágrábi konzul folyamatos kapcsolatban van a magyar sérültekkel, a horvátországi magyar nagykövetség pedig nyomon követi az eseményeket, illetve felvette a kapcsolatot a sérültek és az elhunyt családjával.
A sérülteket a károlyvárosi kórházban ápolják, és amint szállítható állapotban lesznek, hazaviszik őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06