Baleset
Elárasztják a berobbant bányát Vorkutában
Az orosz katasztrófa-elhárítás vasárnap úgy határozott, hogy a még égő föld alatti tüzek eloltása érdekében el fogják árasztani a Vorkuta melletti Szevernaja szénbányát, ahol egy február végi metánrobbanásban 36-an életüket vesztették.
2016.03.06 13:35MTIAz elárasztás műveletét 60-80 nap alatt tervezik végrehajtani. Ezt követően folytatódnak majd a február 25-én bekövetkezett gázrobbanás miatt beomlott járatok megtisztítását és az áldozatok holttestének felkutatását célzó erőfeszítések.
A döntésről a Vorkutaugol bányaipari vállalat tájékoztatása szerint az áldozatok hozzátartozóival is egyeztettek. A sarkkörön túl fekvő észak-szibériai város ügyészsége február 3-án azzal a felterjesztéssel fordult a helyi bírósághoz, hogy a felszín alatt rekedt bányászokat és bányamentőket a hozzátartozóik érdekében nyilvánítsák halottnak.
Szakértők szerint a bányában a helyreállítási munkálatok akár fél-egy évig is elhúzódhatnak. A Vorkutaugol ígéretet tett arra, hogy berobbant bánya alkalmazottait ebben az időszakban is foglalkoztatni fogja.
Az illetékes hatóságok a hasonló katasztrófák elkerülése érdekében biztonsági ellenőrzést tartanak a sarkkörön túli orosz bányákban.
A Szevernaja lelőhelyről tavaly 2,8 millió tonna szenet hoztak fel. Az idei terv a robbanást megelőzően 2,1 millió tonna volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
- 22:45 Járosi Péter: A Mi Hazánk képviselői nem álltak fel a roma holokauszt áldozatainak emlékére - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


