Ember- és környezetártalom
Berobbant egy olajfúrótorony a Mexikói-öbölben - négyen már meghaltak
Robbanás történt április 1-jén Mexikó második legnagyobb olajfinomítójának egyik platformján. A balesetben négy munkás életét vesztette, több mint 16-an pedig megsérültek, néhányan súlyosan.
2015.04.01 23:46ma.huAlig akad olyan év, hogy a Pemex állami olajvállalatnál ne robbanna be valami. A cadereytai finomítórészleg, illetve a Mexikóvárostól mintegy 100 kilométerre északra fekvő Tula városban lévő üzemben is történt már robbanás, szinte minden alkalommal több halálos áldozattal jártak a káresemények.
Most a Abkatun Permanente platformon történt az eset, mely a Cotemar kezelésében áll, 4 munkás meghalt, 300 további szakembert pedig evakuáltak. Többen a vízbe ugrottak, hogy meneküljenek a lángok elől. "Mást nem tudsz tenni, mint elfutni" - nyilatkozta az AP-nek Roger Arias Sanchez, a Pemex alvállalkozójának, a Cotemarnak a mérnöke.
Kapcsolódó írások:
- Olajfúrások hulladékát semlegesíti egy új gép
- Újabb kínai olajfúró torony közeledik Vietnamhoz
- Önégetéssel tiltakozott egy vietnami asszony a kínai kőolajfúró-torony üzembe helyezése ellen
- Két hajó ütközött a hollandiai partoknál, három matróz eltűnt
- Őrizetbe vették a Greenpreace-aktivistákat Murmanszkban
- Elsüllyedt olajfúró: már hét halott
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


