Két katona és egy rendőr meghalt
Kurd felkelőkkel csaptak össze a török fegyveres erők
Összecsaptak a török fegyveres erők a szakadár Kurdisztáni Munkáspárt felkelőivel a délkelet-törökországi Diyarbakirba. A harcokban két török katona és egy rendőr életét vesztette.
2016.02.19 11:59MTIA kurd felkelők tűz alá vették a török biztonsági erőket, melyek három tagja súlyosan megsebesült, majd később a kórházban belehalt sebesüléseibe.
A délkeleti, főként kurdok lakta térség egyik legnagyobb városának számító Diyarbakir belvárosában, Sur történelmi körzetében a PKK hívei elbarikádozták magukat, és folyamatosan összecsapnak a török erőkkel.
A török kormány a szakadár kurd szervezetet és a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű, szíriai kurd milíciát tette felelőssé a két nappal ezelőtt, Ankarában elkövetett öngyilkos merényletért, amelyben huszonnyolcan vesztették életüket. A PKK és az YPG tagadta, hogy köze lenne a támadáshoz.
Jelenleg a többnyire kurdok lakta Cizre, Idil és Silopi településeken, valamint Diyarbakir egyes részein van érvényben kijárási tilalom. A város Sur negyedének tizenöt kerületében január 27-én vezettek be kijárási tilalmat, amelyet február elején kilenc kerületben feloldottak, miután a török biztonsági erők eltávolították a PKK barikádjait és robbanószerkezeteit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


