Terrorizmus
Heves bombázásokba kezdett a török légierő Szíriában
A péntekre virradó éjszaka és reggel is folytatódó támadás a legsúlyosabb azóta, hogy Ankara néhány napja légicsapásokat indított a kurd területek ellen.
2016.02.19 09:32MTITörökország heves bombázásokba kezdett csütörtök este az észak-szíriai Aleppó tartomány kurdok ellenőrzése alatt álló részein - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki szervezet.
Az OSDH kifejtette, a péntekre virradó éjszaka és reggel is folytatódó támadás a legsúlyosabb azóta, hogy Ankara néhány napja légicsapásokat indított a kurd területek ellen.
Rámi Abder-Rahmán, a Szíriában kiterjedt aktivistahálózattal rendelkező, londoni központú megfigyelőközpont igazgatója azt mondta, a törökök a kurdok egyik fő bástyájának számító Afrin városát is támadták, és nem csupán a Szíriai Demokratikus Erők (FDS) nevű, a szíriai kurd milícia, a Népvédelmi Egységek (YPG) vezette arab-kurd szövetség ellenőrzése alatt álló területeket.
Az igazgató elmondta, az Afrin elleni légicsapásokban legalább két polgári lakos meghalt és huszonnyolcan megsebesültek.
A Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű erőket támogató, a szíriai felkelők ellen irányuló orosz légicsapások a török határ közelében, Aleppó tartományban fekvő térségekben meggyengítették a felkelőcsoportokat, és emiatt az FDS-nek több települést sikerült elfoglalnia.
A kurd-arab szövetség offenzívája nyugtalanítja Törökországot, amely múlt szombat óta folyamatosan légicsapásokat mér a térségre.
Ankara azért nem nézi jó szemmel a kurdok katonai sikereit Irakban és Szíriában, mert attól tart, hogy határai mentén egy egységes kurd állam jöhet létre, amelyet nemzetbiztonsági kockázatnak tart, különösen annak fényében, hogy délkeleti tartományaiban rengeteg kurd nemzetiségű lakos él.
Az észak-szíriai Aleppó tartomány, amely hetek óta heves harcok színtere, a török határ mentén több frontvonalra osztható: az északon lévő szíriai felkelőket valamivel délebbről a kurdok támadják, a szíriai hadsereg a tartomány még délebbi részeiről igyekszik eljutni észak felé, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet pedig Aleppó keleti térségeit uralja.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


