Újabb korrupciós ügy
A titkosszolgálat pénzén vettek luxusautót a volt román kormányfő-helyettesnek
Újabb korrupciós ügyben kezdeményezett büntető eljárást Gabriel Oprea volt kormányfő-helyettes és belügyminiszter ellen szerdán a vádhatóság, amely szerint tavaly a belügyi titkosszolgálat műveleti keretéből vásároltak a politikus számára egy Audi A8-as személygépkocsit.
2016.02.17 15:53MTIA szenátus két hete már megszavazta, hogy a korrupcióellenes ügyészség (DNA) bűntető eljárást folytasson Oprea ellen, akit hivatali visszaéléssel gyanúsít a DNA a rendőri felvezetés törvénytelen használata miatt. Most újabb kiadatási kérés érkezett a szenátushoz Oprea nevére, akit a belügyi titkosszolgálat forrásainak "eltérítése" ügyében is hivatali visszaéléssel gyanúsítanak: erről újabb szavazást kell majd rendezni a parlamentben.
Ez utóbbi ügyben hétfőn bűnvádi eljárás indult a belügyminisztérium titkosszolgálatának (DIPI) múlt héten leváltott volt vezetője ellen, akit hivatali visszaélésben való bűnrészességgel és hűtlen kezeléssel gyanúsítanak. A DNA szerint Oprea a törvényes előírások megsértésével 400 ezer lejnyi (28 millió forint) költségvetés-kiegészítést hagyott jóvá tavaly nyáron a DIPI műveleti kerete számára, hogy abból a közméltóságok védelmét szolgáló gépkocsit vásároljanak. A vádhatóság szerint azonban a DIPI így beszerzett luxusautóját kizárólag Oprea használta 2015 júliusa és októbere között.
A gépkocsi a román média szerint Oprea mindkét korrupciós ügyében szerepel. A politikus akkor került a sajtó célkeresztjébe, amikor tavaly októberben a konvoját felvezető motoros rendőrök egyike halálos közlekedési balesetet szenvedett. Kiderült, hogy gyakorlatilag mindenhova konvojjal száguldozott, holott csak sürgős esetekben lett volna erre joga és háromszor annyi alkalommal vett igénybe rendőri felvezetést, mint az államfő.
A Hotnews.ro hírportál szerdán azt írta: egy szemtanú szerint Oprea aznap is a kérdéses Audival tartott hazafele, amikor a konvoját felvezető motoros rendőr halálos balesetet szenvedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-kép miatt
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06