Atompánik
Szöul: kevés választ el minket a kisméretű északi atomrobbanófejtől
Észak-Korea hamarosan képes lesz miniatürizált nukleáris robbanótöltetet előállítani és azt interkontinentális rakétára szerelni.
2016.02.16 13:36MTIA szöuli parlamentben elmondott beszédében Pak Gun Hje kijelentette: erősíteni kell a szövetséget Japánnal, valamint az együttműködést Kínával és Oroszországgal, ahhoz, hogy ezt elkerüljék.
"Eljött az ideje annak, hogy alapvetően rendezzék az észak-koreai problémát. Phenjannak már nem sikerül becsapni és fenyegetni minket" - közölte Pak Gun Hje. Hangsúlyozta, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság ezentúl nem számíthat Szöul fenntartás nélküli támogatására, ahogy ez korábban történt.
Szólt arról is, hogy függetlenül az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatától, Dél-Korea döntő fontosságú intézkedéseket tesz Észak-Korea viszonylatában, amely folytatja rakéta technológiájának fejlesztését. "Minden erőnket mobilizálni kell, hogy megoldjuk az észak-koreai nukleáris kérdéskört" - mondta.
A parlamenti képviselőknek azt ígérte, Dél-Korea minden szükséges lépést megtesz annak érdekében, hogy az észak-koreai vezetés tudtára adja, nukleáris-és rakétaprogramja nem szavatolja túlélését, éppen ellenkezőleg felgyorsítja bukását". Pak Gun Hje szólt arról, a kialakult helyzetben Szöul nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy megerősítse szövetségét az Egyesült Államokkal és Japánnal, akárcsak az együttműködést Kínával és Oroszországgal.
Észak-Korea február hetedikén nagy hatótávolságú rakétával Föld körüli pályára állított egy műholdat. A nemzetközi közösség szerint a műholdfelbocsátás csak ürügy volt ahhoz, hogy Észak-Korea kipróbáljon egy nagy hatótávolságú rakétát.
Azt megelőzően, január hatodikán Phenjan arról számolt be, hogy sikeres hidrogénbomba-kísérletet hajtott végre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Napokig szenvedhetett egy elütött macska Cegléden, gazdája nem vitte orvoshoz
- 16:51 Lejárt Fekete-Győr András Orbán-rezsimtől kapott börtönbüntetésének próbaideje
- 14:30 Megdöbbentek az állatvédők, miután rejtélyes rosszulléteket produkáltak a gólyák
- 12:27 Ezer éve nem látott szuper El Niño alakulhat ki
- 10:09 Több mint 200 milliárd forint segítheti a vállalkozások fejlesztését
- 8:59 Fekete-Győr András Toroczkainak: Adja vissza a mandátumát és tűnjön el a közéletből!
- 6:57 Politikai foglyokért imádkozott a KDNP - de kiket tartanak annak?
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


