Hamis számlázás
Ismét kihallgatják Nicolas Sarkozyt
Ismét kihallgatják Nicolas Sarkozyt a 2012-es elnökválasztási kampányának állítólagos hamis számlázása miatt indított vizsgálatában.
2016.02.16 10:43MTIA legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobboldali Köztársaságiak vezetője kedden reggel megérkezett a párizsi ügyészség korrupció elleni részleglegére, ahol kihallgatása jelenleg is tart.
A volt államfőt tavaly szeptemberben már kihallgatták az ügyben, akkor nem emeltek ellene vádat.
Az ügyben 2014 márciusában kezdődött vizsgálat, miután egy sajtóleleplezést követően Jérome Lavrilleux, a volt államfő kampányának helyettes vezetője elismerte: Nicolas Sarkozy kampányának túlköltekezését a nagygyűléseket szervező kommunikációs cég, a Bygmalion hamis számláival és dupla könyveléssel próbálta meg fedezni a párt. Rendőrségi források szerint 18,5 millió eurót (5,6 milliárd forintot) próbáltak meg 2012-ben kettős könyveléssel eltüntetni Sarkozy kampányszámláiról. A Bygmalion olyan rendezvényeket is kiszámlázott az akkori kormánypártnak, amelyeket nem is rendezett meg.
Az elmúlt évben 13 ember ellen emeltek vádat a hamis számlázásban való részvétel gyanúja miatt, valamennyien a kampány, a párt vagy a kommunikációs cég vezetői voltak. Mindannyian beismerték a hamis számlázását, de azt egyikük sem állította, hogy arról Nicolas Sarkozy döntött vagy egyáltalán tudott róla.
A nyomozás ugyanakkor megállapította, hogy az exelnök 2012 márciusában annak ellenére sürgetett minél több rendezvényt, hogy a kampányfőnöke, Guillaume Lambert jelezte neki: túl fogja lépni a kampányra engedélyezett összeget. Nicolas Sarkozy szeptemberi kihallgatásán azt mondta, hogy nem emlékszik a figyelmeztetésre és szerinte az általa megrendelt újabb rendezvények nem jelentettek jelentős költséget. A volt államfő a túlköltekezést a hamis számlákat kiállító Bygmalionra és a pártot akkoriban vezető Jean-Francois Copéra hárította. Ez utóbbit a "jogi képviselővel rendelkező tanú" státusba helyezte az ügyészség. Ez a jogállás átmenetet jelent a gyanúsított és az egyszerű tanú státusa között.
Azóta viszont a vizsgálatot kiterjesztették olyan költségekre is, amelyekhez nem volt köze a Jean-Francois Copé barátai által alapított kommunikációs cégnek. A vizsgálóbírók jelenleg arra keresik a választ, hogy miközben a párt 2012-es elnökválasztási kampányköltségvetésében 13,3 millió euró szerepel, a hatóságoknak benyújtott elszámolásban csak 3 millió euró. A vizsgálat kimutatta, hogy a hiányzó összeget, amelyeket elsősorban az elnökválasztási kampány idején utazásra, felmérésekre, rendezvényekre fordítottak, a saját számláján egyéb költségnek és nem a hivatalos kampányszámlán számolta el az akkori kormánypárt.
Franciaországban a választási kampányok finanszírozását egy független szervezet, a Kampányszámlák nemzeti bizottsága intézi. A testület 2012 decemberben nem hagyta jóvá Sarkozy elszámolását, mivel a volt államfő 363 ezer euróval (112 millió forinttal) többet költött el a megengedett 22,5 millió eurónál (6,6 milliárd forintnál). Az elutasító döntést az alkotmánytanács jóváhagyta.
Nicolas Sarkozy 2007 és 2012 között volt francia köztársasági elnök, 2012-ben ismét jelöltette magát, de alulmaradt Francois Hollande jelenlegi államfővel szemben. A vesztes kampány után visszavonult, majd 2014-ben tért vissza a politikai életbe azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a következő elnökválasztáson, 2017-ben revánsot vegyen Francois Hollande-on. Ebben azonban a hamis számlák miatt indított vizsgálat mellett további ügyészségi eljárások is megakadályozhatják a volt elnököt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06