Merényletek Párizsban
Sarkozy totális háborút hirdet a terrorizmus ellen
A volt francia államfő szerint "gigantikus intézkedésekre" van szükség Franciaország biztonságának megerősítésére a párizsi merényleteket követően.
2015.11.14 12:49MTI"A háborúnknak totálisnak kell lennie" - mondta szombaton a legnagyobb francia ellenzéki párt, a jobbközép Köztársaságiak vezetője egy sajtótájékoztatón, amelyet élőben közvetítettek a francia hírtelevíziók.
"A mi dolgunk, hogy tudatosítsuk, hogy a helyzet mennyire súlyos és levonjunk abból minden következtetést a teendőkre nézve. Semmi nem lehet olyan, mint eddig, a terrorizmus már túl sok áldozatot szedett" - hívta fel a figyelmet Sarkozy.
"A külpolitikánknak magába kell foglalnia azt, hogy háborúban állunk, és a belbiztonsági politikánknak is" - tette hozzá az exelnök.
"Hatalmas intézkedésekre van szükségünk ahhoz, hogy a franciák biztonsága teljese mértékben megoldott legyen" - hangsúlyozta Nicolas Sarkozy, aki elmondta, hogy a rendkívüli állapoton és a határok ellenőrzésén kívül pártja támogat "minden olyan döntést, amely a biztonsági intézkedések drasztikus megerősítését szolgálja honfitársaink életének védelme érdekében".
A volt államfő jelezte, hogy a Köztársaságaik szombatra tervezett politikai rendezvénye elmarad. Pénteken egyébként minden politikai párt megszakította a decemberi regionális választások előtti kampányát.
Nicolas Sarkozy azt is elmondta, hogy telefonon egyeztetett Francois Hollande államfővel, s a volt és jelenlegi köztársasági elnök vasárnap személyesen is találkozik.
Kapcsolódó írások:
- KKM: senki ne utazzon most Párizsba
- Magyar Iszlám Közösség: egyetlen vallás sem adhat igazolást a történtekre
- Hollande: az Iszlám Állam barbár bűntette háborús cselekedet!
- Sarkozy és pártja elhatárolódott a Franciaországot "fehér fajúnak" nevező képviselőjétől
- Sarkozy újfajta menekültstátuszt hozna létre
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


