Hogy hazajuthassanak
Áttörték a görög gazdák blokádját a bolgár kamionosok
Négy bolgár kamionos áttörte a Promachon-Kulata határátkelőnél tüntető görög gazdák blokádját kedden, hogy hazajuthasson Bulgáriába.
2016.02.09 12:05MTI"Gázt adtak, és óránkénti 80 kilométeres sebességgel hasítottak el előttük" - mondta az egyik mezőgazdasági dolgozó a görög Szkai tévéadónak. " Tehergépkocsijukkal még a határsorompót is forgáccsá aprították."
A bolgár rendszámtáblájú kamionokat és vezetőiket a rendőrség szemtanúk beszámolói alapján azonosította, és a bolgár oldalon jegyzőkönyvet vett fel az esetről. Egy hasonló akcióra készülő ötödik sofőrt még görög területen állítottak meg a hatóságok.
A görög parasztok hetek óta tüntetnek az athéni kormány nyugdíjreform-tervezete ellen, és országszerte számos határátkelőnél, illetve fontosabb közlekedési csomópontnál akadályozzák a forgalmat. Bár a földművesek jó szándékuk jeléül időről időre lehetővé teszik az áthaladást a torlaszaikon, a bolgár-görög határon több kilométeres dugók alakultak ki miattuk.
Helyszíni beszámolók szerint csak a görög oldalon 25 kilométer hosszan torlódtak fel a járművek.
Bulgária kétségbeesésében arra kérte az Európai Bizottságot, hogy avatkozzon közbe, és "a lehető leggyorsabban" keressen megoldást a problémára.
A legszegényebb uniós ország azzal indokolta kérését, hogy Görögország nem teljesíti az emberek és áruk szabad áramlásának biztosítására vonatkozó kötelezettségeit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06