Nem fogta hám
Meghalt a magát színpadi előadás közben felakasztó színész
Meghalt az a 27 éves olasz színész, aki színpadi önfelakasztása után kómába esett egy héttel ezelőtt.
2016.02.06 11:03MTIA színész az eset óta a pisai egyetemi klinikán feküdt. Csütörtökön állapították meg nála a klinikai halál állapotát - mondta a klinika szóvivője.
A rendőrség a színi társulat négy tagja ellen vizsgálatot folytat emberölés gyanújával, de továbbra is fennáll az öngyilkosság lehetősége.
Az eset a pisai Teatro Lux kertjében történt szombat este, a Miraggi (Káprázatok) című, zárt körű előadás közben. Az egyik néző vette észre, hogy az akasztási jelenet után a színész fán lógó teste furcsán rángatózik. A néző, egy végzős orvostanhallgató azonnal a segítségére sietett, de a pulzusát már alig találta. Egy másik néző segítségével meglazította a hurkot, hogy a színészt leemelhessék.
Az olasz lapok idézték pénteken a színtársulat vezetőit, akik elmondták, hogy az eredeti terv szerint a jelenet végén a színésznek egy vaklövéssel kellett volna véget vetnie az életének, de Schumacher a rendező és a színésztársak tájékoztatása nélkül az utolsó pillanatban önfelakasztásra változtatta a színlelt öngyilkosság módját. Elképzelhető azonban, hogy ehhez nem voltak meg a megfelelő biztonsági intézkedések.
A BBC egy korábbi tudósítása szerint az egyik színész elmondta, hogy a huroknak hamisnak kellett volna lennie, és egy hámnak kellett volna elkapnia Schumachert az akasztáskor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


