Iszlám Állam
Népirtásnak minősítette az Európai Parlament az IÁ rémtetteit
A határozat azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget az életveszélyben lévők védelme érdekében.
2016.02.04 14:48MTINépirtásnak minősítették az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetnek a közel-keleti etnikai és vallási kisebbségek ellen elkövetett rémtetteit az Európai Parlament (EP) csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén.
Az EP-képviselők nagy többsége által elfogadott határozat azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget az életveszélyben lévők védelme érdekében.
A törvényhozók határozottan elítélték a főként Irakban és Szíriában tevékenykedő terrormilíciát, a keresztények, jazidik, türkmének, síiták és más kisebbségek ellen elkövetett súlyos bűntetteket. Ezen jogsértések háborús és emberiesség elleni bűncselekményeknek, népirtásnak számítanak - olvasható az elfogadott szövegben.
A dokumentum olyan törvények elfogadására szólítja fel az Európai Unió tagországait, amelyek megakadályozzák, hogy állampolgáraik csatlakozzanak az IÁ-hoz, és amelyek értelmében mihamarabb bíróság elé állítják azokat, akik ezt mégis megteszik.
A szavazást követően a határozat egyik kezdeményezője, Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő hangsúlyozta, a dokumentum "elfogadása fontos állomás a terroristák elleni küzdelemben, amelyet nagyon hamar helyszíni cselekvésnek is követnie kell az üldözött közösségek megtartása érdekében".
A politikus elmondta: a fenyegetett közösségek legfőbb érdeke, hogy szülőföldjükön vagy a térségben éljenek és boldoguljanak, Európának ezért sokkal többet kell tennie a helyben maradás elősegítésére és az elvándorlás csökkentésére, mivel ez az őshonos kisebbségek érdeke is. "Ha megkésve is, de a jelek szerint mára Európa is kezdi felismerni a helyszíni segítségnyújtás mindent megelőző fontosságát" - tette hozzá a képviselő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


